A május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:

2021. július 1-jén az Európai Unióban megszűnik az unión kívülről érkező 22 euró alatti áruk áfamentessége. A Magyar Posta automatikus vámeljárással készül a jogszabályi változásra.
Eddig az Európai Unión kívülről érkező áruk 22 eurós összeghatárig vám- és áfamentesek, míg a 22 és 150 euró közöttiek vámmentesek voltak. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy eddig 22 euró fölött minden küldemény után meg kellett fizetni a plusz 27 százalék áfát. (Elvileg.)
Az új szabályozás kiegyenlítettebbé teszi a versenyt az uniós és a nem uniós vállalkozások között. Eszerint az év közepétől a harmadik országból (azaz az Európai Unión kívülről) érkező minden termék után áfát kell fizetni, függetlenül annak értékétől. Ez Magyarországon 27 %, így ennyivel többet kell majd fizetni minden áruért. A 150 euró alatti áruk továbbra is vámmentesek maradnak, az alkoholtartalmú termékeket, a parfümöket és a kölnivizeket, továbbá a dohányt és a dohánytermékeket kivéve. Az Európai Unióba érkező árutartalmú küldeményekre minden esetben vámáru-nyilatkozatot kell benyújtani.
2021. július 1-je előtt az áfamentesség azokra a termékekre vonatkozik, amelyek szabad forgalomba bocsátását eddig az időpontig kezdeményezik a vámhatóságnál.
A harmadik országból a küldemények a Nemzetközi Posta Kicserélő Központba érkeznek, itt a szabályok szerint válogatják július elsejéig a küldeményeken jelölt érték szerint. A változás a Magyar Posta Zrt-re is komoly terhet ró, mivel ez azt jelenti, hogy nem lesz válogatás, hanem minden küldemény vámeljárás alá kell kerüljön a megadott időponttól, és ez a változás akár százszorosára is növelheti a napi vámeljárások számát.
A Posta jelentős mértékű informatikai fejlesztéssel és logisztikai kapacitásbővítéssel készül a jogszabályi változásra, arra törekedve, hogy a vámeljárási folyamat automatikus és minél gyorsabb legyen. A tervek szerint a vámügynöki szolgáltatás díja termékértékhez igazítottan sávos lesz. Az új folyamatban az ügyfelek számára elsődlegesen az online fizetés lesz ajánlott, amelyhez díjelőny is társul.
Minden online rendelés esetén, de a vámeljárás miatt az Európai Unión kívüli rendeléskor különösen fontos a pontos címadatok (név, cím) mellett az elektronikus elérhetőségek (email, telefon) megadása is, mert a megfelelő adatok birtokában a Posta automatikusan elvégzi a vámeljárást, és fizetést követően a szabályok szerint kézbesíti a küldeményt.
![]() Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nálA május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:
|
![]() Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.
|
![]() Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld SomogyszobonFöld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.
|
![]() Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó KaposújlaknálA tűzoltók áramtalanították az autót.
|
![]() Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégénHuszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.
|
![]() M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóitM. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.
|