A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.
ÍGY ÉPÍTÜNK MI! – vezetett séta a megújuló NOSTRA területén, az egykori vár helyén
Tegyen egy sétát Kaposváron a megújuló NOSTRA területén, az egykori vár helyén 2021. április 27-én délelőtt 10 órai kezdettel!
Az építkezés 2019-ben a terület előkészítésével és a NOSTRA épületének lebontásával indult. Ezt követően a területen régészeti munkák folytak a kaposvári vár még fel nem tárt részeinek felkutatására. A tényleges kivitelezés a feltárt területen 2020-ban kezdődött meg és várhatóan a nyáron fejeződik be.
A vezetett helyszínbejárás során szakemberek segítségével nyerhetünk bepillantást az építkezés jelenlegi állásába.
Találkozás: 2021. ÁPRILIS 27-én délelőtt 10 órakor az építkezés főbejáratánál a Vásártéri út, Peugeot Budai Autóházzal szemben.
Zárt cipőben érkezzenek!
Regisztrálni itt lehet.
![]() Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnapA Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.
|
![]() Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence közöttKét személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.
|
![]() Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falairaÚjabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.
|
![]() 586 sofőrt ellenőriztek a rendőrök Kaposváron és a környékenA Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai március 31-én Kaposvár és vonzáskörzete forgalmát ellenőrizték fokozottan.
|
![]() Munkában a motorfűrészek SomogybanLakóházat és a közúti közlekedést akadályozó fákat távolítottak el a tűzoltók.
|
![]() Húsvéti programok SomogybanMutatjuk, hogy mulyen húsvéti programok lesznek Somogyban. |