Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Az eredeti tervekhez képest lassabban és szűkebb körben történik a nyitás -mondta Maruzsa Zoltán Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
Beszélt arról is, hogy ha egy szülő nem akarja óvodába, vagy iskolába küldeni a gyermekét, arra lehetősége van, a távolmaradást az intézményvezetők engedélyezhetik.
Az azonban nem várható el a pedagógusoktól, hogy a jelenléti oktatás mellett digitális oktatást is tartsanak, mert technikailag nem kivitelezhető - emelte ki.
Hozzátette, hogy aki a tanév során 250 óránál többet hiányzik, az év végén osztályozó vizsgát tehet a tantestület döntése alapján.
Kaposváron is több iskolában megadták a lehetőségét annak, hogy az alsósok otthon maradjanak, ehhez egy kérvényt kell kitöltenie a szülőknek. Ebben azt kérik az intézménytől, hogy a járványhelyzetre való tekintettel vegyék igazoltnak a hiányzást, amely maximum egy hónapig tarthat.
Maruzsa kiemelte azt is, hogy az óvodások jelenleg vegyes csoportokban, jellemzően naponta más-más óvodapedagógus felügyelete alatt vannak. A visszaállástól azt várják, hogy minden óvodás a saját csoportjába kerül, saját óvodapedagógusa mellé, amely növeli a biztonságot.
Az általános iskolák alsó tagozatán elinduló jelenléti oktatásról azt mondta: amellett, hogy a tanulók egy osztályban vannak, jelentős érv az is, hogy a digitális oktatás ebben a korosztályban hatékony a legkevésbé.
Emellett a gyermekek továbbra is kevésbé fogékonyak a vírusra, az adatok alapján az óvodás és alsó tagozatos gyermekeknél még alacsonyabb a fertőzés aránya.
Maruzsa Zoltán elmondta, hogy a szeptemberi tanévkezdéstől március 5-ig érvényes protokollhoz térnek vissza az intézmények, a változásokról minden intézmény vezetője levelet kap.
Újra kötelező lesz a testhőmérséklet mérése, a fertőtlenítés és a távolságtartás érdekében bevezetett intézkedések megtartása. Fertőtlenítőszereket és digitális hőmérőket biztosítanak az intézmények számára - mondta.
A köznevelésért felelős államtitkár hangsúlyozta azt is, hogy az oktatás-szervezés terén minden helyben megvalósítható megoldást, amely még biztonságosabbá teszi a jelenléti oktatást, meg lehet próbálni, de azt nem lehet megvalósítani, hogy mindenhol megfelezzék az osztályokat, mert ahhoz kétszerannyi pedagógusra lenne szükség.
koronavirus.org.hu
![]() Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknálVárják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
|
![]() Kamera buktatta le a kameratolvajt KaposváronA körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.
|
![]() 20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégénUgyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.
|
![]() Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnapA Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.
|
![]() Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence közöttKét személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.
|
![]() Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falairaÚjabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.
|