A vezetőülésben, ölében a gyerekével szenvedett balesetet egy asszony Kaposváron.

Egy év alatt 33 százalékos átlagár-növekedést tapasztalt a használtautó-piacon a Használtautó.hu
- A kereslet bővülése és az árak emelkedése sem állt meg a használtautó-piacon, a tavaly decemberben még 3,1 milliós hirdetési átlagárak 2021 márciusában már 3,7 millió forint felett jártak, tavaly márciushoz képest pedig csaknem 1 millió forintos, 33,2 százalékos a drágulás - közölte saját adatai alapján a Használtautó.hu.
Tavaly márciusban és áprilisban az autópiac egészével a Használtautó.hu felületén indított keresések száma is visszaesett, de az érdeklődők és a vásárlók már májusban visszatértek, és számuk azóta is csak nőtt.
Idén az első negyedévben 35 százalékkal, márciusban már csaknem 39 százalékkal több keresést regisztrált a Használtautó.hu, mint tavaly ilyenkor.
A nagyobb kereslet csak az egyik árfelhajtó tényező, a forint tavalyi árfolyamváltozása miatt az új autók ára, valamint a külföldi használtautó-beszerzés is megdrágult - fejtette ki a közleményben Katona Mátyás, a Használtautó.hu szakértője.
Ezzel párhuzamosan a Használtautó.hu felületén a legnépszerűbb modellek élbolyában is változás történt, míg 2020-ban a Skoda Octaviára kerestek a legtöbben, az idei év kedvenc használt modellje az első negyedév után a Suzuki Swift. Szintén dobogós a Skoda Octavia és Ford Focus.
A tájékoztatás szerint az átlagár-növekedés kiszámításához az adott hónapban a Használtautó.hu felületén feladott hirdetések átlagárait hasonlították össze, amiben benne vannak a gyakorlatilag újnak számító szalonautók hirdetési árai is.
MTI
![]() Baleset Kaposváron: édesanyja ölében ülő gyerek nyomta meg a gáztA vezetőülésben, ölében a gyerekével szenvedett balesetet egy asszony Kaposváron.
|
![]() Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégénHuszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.
|
![]() M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóitM. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.
|
![]() Baleset történt LengyeltótibanÁrokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.
|
![]() Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégénHuszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.
|
![]() A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradortA hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.
|