Letért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.

Filmklubosok, figyelem! Információk a vetítések rendjéről! Hosszú lesz, de azért olvassátok végig!
A tervek szerint május 10-én a Szivárvány Kultúrpalota is újra megnyithatja kapuját, és folytatódhatnak a programok. Többek között a filmklubos előadások is.
Mivel még három filmmel adósok a bérletes nézőknek, és nem szeretnék ezt a három filmet a nyári időszakba áttolni, ezért május 17-től nem kéthetente, hanem hetente lesznek filmklubos vetítések. Az Art Osztály két elmaradt filmjét pedig májusban és júniusban pótolják be egy-egy hétfőn, a megszokottak szerint.
A búcsú című filmet is bepótolják azon nézőiknek, akiknek az elmaradt harmadik vetítésre szólt a bérletük.
A látogatók biztonsága érdekében minden második sort üresen hagynak. Ugyanakkor mindegyik filmklubos filmet kétszer fogják levetíteni, az adott napon 17.00, és 19.00 órakor is. Ez azzal jár, hogy a bérleteken szereplő helyek érvényüket vesztik.
Lehetőség szerint azon a napon menjetek, akár a 17.00 órai, akár az esti vetítésre, amelyik napra a bérletük szól!
A filmklubok tervezett műsora:
Május 10, 19.00 óra: Art Osztály: Az igazság
Május 12, szerda: 17.00 és 19.00 óra: A búcsú
Május 17, hétfő: 17.00 és 19.30 óra: Daniel (Figyelem! A film több mint két órás, ezért az esti előadás 19 óra helyett 19.30-kor kezdődik!)
Május 18, kedd: 17.00 és 19.30 óra: Daniel (Figyelem! A film több mint két órás, ezért az esti előadás 19 óra helyett 19.30-kor kezdődik!)
Május 19, szerda: 17.00 és 19.30 óra: Daniel (Figyelem! A film több mint két órás, ezért az esti előadás 19 óra helyett 19.30-kor kezdődik!)
Május 25, kedd: 17.00 és 19.00 óra: Sajnáljuk, nem találtuk otthon
Május 26, szerda: 17.00 és 19.00 óra: Sajnáljuk, nem találtuk otthon
Május 27, csütörtök: 17.00 és 19.00 óra: Sajnáljuk, nem találtuk otthon (Figyelem! Csütörtöki nap; a Pünkösdhétfői ünnepnap miatt, kérjük, hétfői bérlettel rendelkező nézőink ezen a napon jöjjenek!)
Május 31, hétfő: 17.00 és 19.00 óra: A láthatatlanok
Június 1, kedd: 17.00 és 19.00 óra: A láthatatlanok
Június 2, szerda: 17.00 és 19.00 óra: A láthatatlanok
Június 7, hétfő: 19.00 óra: Art Osztály: A mennyországnak kell lennie
A kormány intézkedései miatt csak azokat a nézőinket engedik az épületbe lépni, akik védettségüket védettségi igazolványukkal és a hozzá tartozó személyi igazolvánnyal tudják igazolni.
18 év alatti, védettségi igazolvánnyal nem rendelkező személy felnőtt, védettségi igazolvánnyal bíró személy kíséretében léphet az intézménybe.
Azoknak a nézőknek, akiknek bármelyik filmklubra érvényes bérletük van, viszont nem rendelkeznek védettségi igazolvánnyal, egy három filmre szóló tiszteletjegyet tudnak felajánlani, amit a későbbiekben, amikor a filmszínházak már védettségi kártya nélkül is látogathatók, vagy amikor már ők is kézhez kapták védettségi igazolványukat, három szabadon választott mozielőadásra felhasználhatnak.
A tiszteletjegyeket nevük és érvényes bérletük sorszámának alábbi e-mail címre történő elküldésével igényelhetik: szivarvany@egyudkaposvar.hu. A tiszteletjegyeket a pénztárban személyesen átvenni (érvényes bérletük bemutatásával!) csak azután tudják, ha a fenti intézkedések érvényüket vesztik, vagy időközben védettségi igazolványhoz jutottak.
![]() Balesetek Somogyban csütörtökönLetért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.
|
![]() Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki MentőversenytEgerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.
|
![]() Macskát mentettek a tűzoltók GyugyonTíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.
|
![]() Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknálVárják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
|
![]() Kamera buktatta le a kameratolvajt KaposváronA körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.
|
![]() 20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégénUgyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.
|