M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

A By Barbijoe vállalkozás kézműves textiltermékekkel foglalkozik 2013 óta.
Kínálatukban megtalálhatóak naplóborítók, tolltartók, neszesszerek, bevásárlótáskák, babaköszöntő ajándékok, különböző dekorációs termékek, javarészt névre szóló formában. Minden egyes darabot egyedileg készítenek el.

Az életem minden szakaszában foglalkoztam valamilyen kreatív tevékenységgel, ösztönösen vonzódom a harmónia és praktikum felé. Egyedi textil táskákkal kezdtünk kilenc éve – mondta el Bodó Barbara, az egyik alapító. - Akkor még a pedagógus munka mellett foglalkoztunk ezzel, majd az ötleteknek és a keresletnek megfelelően jöttek a következő termékek.

Eleinte főleg a mindennapi stresszt vezette le Barbara az alkotással, majd ahogy növekedett a kereslet egyértelmű lett az irány.
Nagy szerencse, hogy a párom mindenben támogat, pedig vannak hajmeresztő elképzeléseim – mesélte Barbara. - Tehát a vállalkozás továbbra is egyszemélyes, mégis ketten teszünk érte.

Jelenleg a Facebook és Instagram oldalukon tudtok kapcsolatba lépni velük, ahol üzenetben tudtok egyeztetni, majd személyes átvétellel, illetve postai úton teljesítik a megrendeléseket.
Minőségi és személyre szabott szolgáltatást igyekeznek nyújtani, ezért egyénileg foglalkoznak minden vásárlóval. Náluk teljesen hétköznapi az egyedi kívánságok teljesítése, ezért különféle technikákat alkalmaznak a transzfertől a hímzésig. Fontosnak tartják vásárlóik elégedettségét, ehhez pedig nagy raktárkészlet áll rendelkezésre, mind szín, minták és anyagok tekintetében.

Évszakok szerint változnak a legnépszerűbb termékeik. Ami azt jelenti, hogy tavasszal a kokárdák, a húsvéti és anyák napi termékek, nyár elején a ballagási virágdobozok, pedagógus köszöntő ajándékok, ősszel a textil tökök, kopogtatók, majd az utolsó hónapokban az adventi naptárak, mikuláscsizmák, karácsonyfadíszek kiemelkednek az állandónak nevezhető, táskák iránti igények közül.
Elérhetőségek:
Facebook: https://www.facebook.com/ByBarbijoe
Instagram: https://www.instagram.com/by_barbijoe/
email: barbijoe2@gmail.com

![]() M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóitM. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.
|
![]() Baleset történt LengyeltótibanÁrokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.
|
![]() Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégénHuszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.
|
![]() A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradortA hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.
|
![]() Változékony, de egyre enyhébb tavaszi idő Somogy vármegyébenAz előttünk álló napokban Somogy vármegye időjárását továbbra is frontok alakítják, de a korábban vártnál enyhébb légtömegek is megjelennek.
|
![]() Nagy területen égett a nádas Szenyéren, a tüzet már eloltottákJelentős kiterjedésű tűz pusztított 2026. április 19-én Szenyéren, a Petőfi utca melletti területen, ahol mintegy öt hektáron égett le a nádas és a száraz aljnövényzet.
|