Érik már a cseresznye Szennában Tomkáéknál

 A Tomka és lányai nevet viselő biogazdaság Szennában található, ahol rengeteg finom zöldséget és gyümölcsöt termesztenek.

 

Hamarosan elindul a cseresznye szezonja és a szennai gazdaságban ebből is lesz bőven, egészen pontosan hét féle biocseresznye érik majd náluk, folyamatosan egy hónapig.

 

 

A következő fajtákat lehet majd vásárolni: Bigaro Burlat, Cskalov, Vera, Van, Germersdorfi, Katalin, Szamolyai fekete.

 

 

 

Mindenképpen szükséges előzetes egyeztetés, amit a következő telefonszámon tehettek meg:

06203614979

 

Hogy miért is érdemes minél több cseresznyét fogyasztani? Egyrészt mert finom, de emellett egyéb hasznos tulajdonsága is van.

A cseresznye rendkívül jó hatást gyakorol a szívműködésre és a keringési rendszerre. De még az agyvérzés kockázatát is jelentősen csökkenti. A szervezet számára fontos antioxidánsokat tartalmaz, amelyeknek köszönhetően még az aszpirinnél is erősebb és hatékonyabb gyulladáscsökkentő tulajdonságokkal rendelkezik.

Magas káliumtartalmának köszönhetően a cseresznye igencsak jótékony hatást gyakorol a magas vérnyomásra, de rendszeres fogyasztásával az izomgörcsöket is csökkenti, sőt fejleszti az izmok erejét.

Sőt érdemes lefekvés előtt néhány szem cseresznyét elfogyasztani, mert a gyümölcs melatonint is tartalmaz, amely épp a nyugodt alvásért felelős hormon.

Időpont: 
szerda, 2021, május 26 - 18:54

MAGAZIN

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence között

Két személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.

Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falaira

Újabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.

Állásajánlatok Kaposváron