A Kaposvári Nagypiacon gyűltek össze a veterán járművek szerelmesei szombaton.

A koronavírus-járvány a Somogy Megyei Kormányhivatal feladatellátását is nagymértékben átszabta, sok új kihívást és feladatot kellett megoldaniuk, megfeszített munkájuk, felelősségvállalásuk, az új helyzethez való alkalmazkodásuk példaértékű.
Ezt a kitartó munkát dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott egy premier előtti díszelőadással köszönte meg a Somogy Megyei Kormányhivatal koronavírus-járvány elleni védekezésben részt vett kollégáknak és hozzátartozóiknak.
Az eseményen köszöntőt mondott dr. Uzsák Katalin, a területi közigazgatás működtetéséért felelős helyettes államtitkár, aki beszédében kiemelte, hogy külön öröm számára, hogy szülővárosában, Kaposváron köszöntheti a területi közigazgatásban dolgozókat, valamint tolmácsolta dr. György István államtitkár üdvözletét és köszönetét is.
A területi közigazgatás talán még soha sem került ennyire a fókuszba, mint a pandémia időszakában, az alapfeladatok ellátása mellett számos többletfeladat jelentkezett, az oltások szervezése, a tesztelési időszak nagy feladatot rótt a kormányhivatalokra – fűzte hozzá.
Dr. Fülöp Péter, művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkár, a Csiky Gergely Színház igazgatója elmondta: a kaposváriak színháza is nyitásra készül, ma este újra felgördül a függöny, a nézők és a társulat nagy örömére.
Dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott köszöntőjében hangsúlyozta: köszönet illeti a hozzátartozókat és a családtagokat is, akik sokszor a túlórázó, hétvégén is dolgozó kollégák helyett otthon tartották a frontot, majd jó szórakozást kívánt az előadáshoz.
(Somogy Megyei Kormányhivatal)
![]() Veteránautók a Kaposvári NagypiaconA Kaposvári Nagypiacon gyűltek össze a veterán járművek szerelmesei szombaton.
|
![]() Árokba hajtott egy autó Siófok-Sóstónál a 7-es főútonSiófok-Sóstónál, a főút 104-es kilométeréhez riasztották a tűzoltókat.
|
![]() Balesetek Somogyban csütörtökönLetért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.
|
![]() Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki MentőversenytEgerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.
|
![]() Macskát mentettek a tűzoltók GyugyonTíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.
|
![]() Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknálVárják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
|