Gyermekfelügyelet és galéria is lesz a somogyi kormányhivatal megújult épületében

Átadták a Somogy Megyei Kormányhivatal 2,3 milliárd forintból korszerűsített központi épületét Kaposváron csütörtökön.

 

    György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára az eseményen azt mondta: a közigazgatás megújítása tíz évvel ezelőtt kezdődött. Az informatikai fejlesztéseknek köszönhetően folyamatosan nő a személyes jelenlétet nem igénylő, otthonról, számítógép előtt intézhető ügytípusok száma.

    Az államtitkár szólt arról is, hogy a koronavírus-járvány óriási kihívás elé állította az egészségügyi dolgozókat, az egészségügyi járóbeteg szakellátó rendszert, a kormány- és járáshivatali dolgozókat, illetve az önkormányzatokat is.

    Köszönetet mondott mindazoknak, akiknek részük volt az oltási program sikerében, az ország újraindításában, abban, hogy az emberek "visszakapják a normális életüket".

 

    Neszményi Zsolt megyei kormánymegbízott beszámolt arról, hogy az ötszintes, mintegy kilencezer négyzetméteres, 1983-ban emelt ingatlan a somogyi közigazgatás emblematikus épülete, megújítása a kormányhivatal fennállásának legnagyobb beruházása.

 

    A kivitelezés részeként számos helyen cserélték ki "a jugoszláv, úgynevezett IMS-technológiával készült" vasbeton épület falait, új nyílászárókat építettek be, modernizálták a gépészetet és szigeteltek is.

    Hozzátette, hogy az ingatlanban - amelyben mintegy háromszázan dolgoznak - egy új, száz ember befogadására alkalmas tanácstermet alakítottak ki és gyermekfelügyeletet is szerveznek, amelynek keretében pedagógusok vigyáznak a tisztviselők gyermekeire.

    Szita Károly , Kaposvár polgármestere azt hangsúlyozta, hogy a somogyi megyeszékhelyen már 2022-ben befejeződik a Modern városok program, amelynek beruházásai részét képezik a település néhai polgármesteréről, Németh Istvánról elnevezett fejlesztési programnak.

       A kormányhivatal megújult épületében galéria is működik, a rekonstrukciót követő első kiállítást Fülöp Péter művészeti, közművelődési, közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkár nyitotta meg.

 

MTI

Fotó: MTI/Varga György

Időpont: 
csütörtök, 2021, június 3 - 18:22

MAGAZIN

Macskát mentettek a tűzoltók Gyugyon

Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence között

Két személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.

Állásajánlatok Kaposváron