Balatonmárián készült a Balaton Fagyija a Mézesem

 - A balatonmáriafürdői Florida Fagyizó hársmézzel, karamellizált mandulával és almával készülő Mézesem nevű fagylaltja lett a Balaton Fagyija verseny idei győztese - derült ki hétfőn a balatonföldvári Hajózástörténeti Látogatóközpontban megrendezett díjátadó ünnepségen.

 

    Fekete Tamás, a megmérettetést 8. alkalommal megrendező Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) alelnöke, a zsűri egyik tagja elmondta, hogy jelentős minőségi fejlődést hozott a verseny a Balaton körüli cukrászdák, fagylaltozók életében. Sokan megfogadták a szakemberekből is álló zsűri korábbi években elhangzott véleményét, útmutatásait. Külön méltatta, hogy van, ahol művészi szintre emelték a tálalást és helyi, természetes, valamint saját készítésű alapanyagokból állítják elő a fagylaltokat.

    A Balaton Fagyija idei versenyre 23 édességgel nevezett 13 Balaton környéki cukrászda, kézműves fagylaltozó. A zsűri tagja volt Erdélyi Balázs, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének szakmai elnöke, továbbá a tavalyi megmérettetés győztese, a balatonfüredi Bagaméri Cukrászda tulajdonosa, Márton Sándor is a BTSZ két delegáltja mellett.

 

    A balatonmáriafürdői Florida Fagyizó immár harmadszor nyerte meg a versenyt. Fekete Tamás úgy fogalmazott, nemcsak a termék képvisel magas színvonalat, hanem a tálalás módja is, amellyel egy egyszerű fagylaltot is az extra desszertek rangjára tudnak emelni.

 

    Most először a szakmai zsűri különdíját is kiosztottak: a gyenesdiási Bringatanya és a Somogyi Fagylaltműhely "Somogyi"-Mogyi és Páhoki Pepita fantázianevű fagylaltjait ismerték el. A 2021-es balatoni versenyen három édesség nyert el különdíjat: a balatonalmádi Amaretto Fagyizó Meggyes gomolyasajt pirított dióval nevű fagyija, a balatonszemesi Margaréta Fagyizó Tökmagos fehérkávé nevű édessége, valamint a veszprémi Völgy Fagyizó Borsos marcipán nevű fagylaltja.

MTI

 

Időpont: 
hétfő, 2021, június 14 - 20:56

MAGAZIN

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence között

Két személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.

Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falaira

Újabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.

586 sofőrt ellenőriztek a rendőrök Kaposváron és a környéken

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai március 31-én Kaposvár és vonzáskörzete forgalmát ellenőrizték fokozottan.

Munkában a motorfűrészek Somogyban

Lakóházat és a közúti közlekedést akadályozó fákat távolítottak el a tűzoltók.

Húsvéti programok Somogyban

Mutatjuk, hogy mulyen húsvéti programok lesznek Somogyban. 

Állásajánlatok Kaposváron