Megkezdődött a 67-es gyorsforgalmi út déli szakaszának építése

Megkezdődött a Kaposvárt az M7-es autópályával összekötő 67-es gyorsforgalmi út déli szakaszának építése; a 3,14 kilométer hosszú kaposfüredi elkerülő 2023 tavaszára készül el - jelentette be a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) vezérigazgatója kedden Kaposváron.

   

Nagy Róbert a projekt sajtótájékoztatóval egybekötött szakaszindító eseményén azt mondta: a mintegy 8 milliárd forint hazai költségvetési forrásból kétszer kétsávos, 110 kilométeres óránkénti sebességre tervezett főút készül, a fejlesztés a kerékpárosközlekedés biztosítását, közvilágítási hálózat, vadvédelmi kerítés és a 67-es út üzemi hírközlő rendszerének kiépítését is magába foglalja.

 

    A vezérigazgató emlékeztetett rá, hogy a 46,5 kilométer hosszú 67-es gyorsforgalmi út nagy részét 2019-ben adták át a forgalomnak. A kaposfüredi elkerülő mellett még hiányzó legészakibb szakasz, a 11 kilométeres látrányi elkerülő út közbeszerzési eljárása a végéhez közeledik, az építés várhatóan idén szeptemberben indul és 2023 karácsonyára fejeződik be.

    A NIF korábbi tájékoztatása szerint a 67-es gyorsforgalmi út építése annak teljes hosszát tekintve 130 milliárd forintba kerül, a korábbinál biztonságosabb közlekedésen kívül nagy előnye az lesz, hogy Kaposvárról személyautóval fél óra alatt elérhetővé válik az M7-es autópálya.

    Nagy Róbert az MTI-nek az útépítés teljes költségére irányuló kérdésére azt közölte: pontos összeget a látrányi elkerülő közbeszerzési eljárásának zárása után lehet mondani.

    Szita Károly (Fidesz-KDNP), a somogyi megyeszékhely polgármestere azt hangsúlyozta, hogy Magyarországnak ma olyan, a kaposváriak által már régóta várt kormánya van, amely támogatja a város és az M7-es autópálya 2x2 sávos összeköttetését.     Már az út megépítéséről a kormánnyal kötött megállapodás hírére megnőtt a befektetők érdeklődése Kaposvár iránt - mutatott rá a politikus. Hozzátette: a városnak mára beteltek az ipari parkjai, kettőt bővítenie kell.

    Szita Károly úgy vélte, hogy a város az útfejlesztés nélkül nem tudná megvalósítani újraiparosítási programját, amelynek célja, hogy emelkedjen a kaposváriak jövedelme, mindenkinek legyen munkája, aki dolgozni akar.

    A polgármester elvárásként fogalmazta meg, hogy a megyeszékhelyeknek az országos gyorsforgalmiút-hálózatba kapcsolása után lehetővé váljon e városok hasonló minőségű közvetlen kapcsolatának megteremtése is.

    "Ez az esetünkben Kaposvár és Pécs 2x2 sávos, minél előbbi összeköttetését jelenti" - mondta a polgármester. Szita Károly hangsúlyozta, a beruházás elkerülhetetlen, "különben a Dél-Dunántúl csúszása folytatódni fog és megállíthatatlan lesz".

MTI

Időpont: 
kedd, 2021, június 15 - 14:50

MAGAZIN

Veteránautók a Kaposvári Nagypiacon

A Kaposvári Nagypiacon gyűltek össze a veterán járművek szerelmesei szombaton.

Árokba hajtott egy autó Siófok-Sóstónál a 7-es főúton

Siófok-Sóstónál, a főút 104-es kilométeréhez riasztották a tűzoltókat.

Balesetek Somogyban csütörtökön

Letért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.

Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt

Egerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.

Macskát mentettek a tűzoltók Gyugyon

Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Állásajánlatok Kaposváron