Somogyi földben jobban terem az áfonya - Rinyakovácsiban több ezer bokron érik a kék gyümölcs

Kaposvártól 30 kilométerre Rinyakovácsiban 1,8 hektáron termeli az áfonyát Kelemen Sándor és családja. 

 

Az áfonyást hét éve telepítették, 3700 darab nemesáfonya bokrot ültettek el a területen, ahol azóta is szüretelik ezt a szupergyümölcsöt, amely nem csak finom, de nagyon egészséges is. 

-Földdel 1982 óta foglalkozom, szakmám is a földhöz köt –mesélte Sándor, amikor az áfonyaültetvényről kérdeztük. -  Erdővédelmi szakmérnök lévén erdősítések vegyszeres gyomszabályozásával foglalkozom 2001 óta. Kezdetben, mint őstermelők facsemetékkel foglalkoztunk. Volt egy próbálkozásunk, néhány évig földi epret termesztettünk, de végül az áfonyánál maradtunk.Az ültetvény létrehozása előtt részletes talajvizsgálatot végeztünk, és kikértük egy szakértő előzetes véleményét is. Aztán megvásároltuk a földet, bevezettük a villanyt, gépeket vettünk és elkezdtük az áfonyatermesztést.

A növényeket 3 éves korukban szüretelhették először, és mint kiderült, az áfonyabokrok szerencsére nem ismerik a szakirodalmat, jobb termést hoztak, mint aszerint kellett volna.

Kelemen Sándor családi gazdaságában kizárólag frissen szüretelt gyümölcs vásárolható, ellentétben a külhoni portékával. A külföldi áru ugyanis ízében meg sem közelíti a Somogyban előállított gyümölcsöt, azt ugyanis nem teljes érésben szüretelik. A korán leszüretelt gyümölcs rövid időn belül megkékül, azonban az íze változatlan (savanykás) marad.

- A rinyakovácsi ültetvényünkön nemes áfonyát termelünk – mondta el Sándor.  - A Bluecrop, a Reka, a Blueray és a Bluejay fajtákat termesztjük. A termés zömét frissen, a szüret után néhány napon belül értékesítjük, az értékesítésig pedig hűtőben tároljuk a gyümölcsöt. Ha igény lenne rá az áfonyából dzsemet is tudunk főzni, vagy aszalványt készíteni, mert ehhez megvannak a szükséges eszközeink és az engedélyünk is. 

A szüretet alkalmi munkavállalók végzik, akik a környező falvakból érkeznek.Általában öt hétig tart, június 20. körül kezdődik, augusztus 7. körül ér véget.

Elérhetőségek: http://www.afonyavilag.hu/

                        0670/4251166

                        0630/5052031

Időpont: 
kedd, 2021, június 29 - 16:07

MAGAZIN

Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nál

A május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:

Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.

Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.

Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld Somogyszobon

Föld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Állásajánlatok Kaposváron