A Kaposvári Szakképzési Centrum a hagyományoknak megfelelően az idei tanévben is kiosztotta az „Év tanára” és az „Év diákja” díjakat, amelynek keretein belül a tanév során kiemelkedő teljesítményt nyújtó oktatók és diákok jutalmazása történt meg.
Az idei díjátadó több szempontból is formabontónak a bizonyult: változott a díjak odaítélésének módja és a helyszín is. Az eddigi gyakorlatnak megfelelően elismerésben részesülhettek az országos szakmai-, közismereti- és sport versenyeken kiemelkedő eredményt elérő tanulók és a felkészítésükben szerepet vállaló oktatók. A megszokottnak tekinthető kategóriák mellett idén, első ízben tematikus díjak kiosztására is sor került. A tematikát mindig az adott tanév jellegzetessége, illetve sajátossága határozza meg. Az idei tanévben a járványügyi helyzet oktatásra gyakorolt hatását szem előtt tartva az online oktatásban való kiemelt teljesítmények elismerése történt meg. Az eseménynek az elmúlt évek gyakorlatától eltérően nem a Centrum valamely intézménye adott helyszínt, hanem a Csiky Gergely Színház Kamaraszínpada. A rendezvényt a „Variációk egy rablásra” című színdarab nyitotta meg, majd Weimann Gáborné főigazgató köszöntőjét követően sor került az elismerések átadására. Az idei tanévben 21 tanuló, valamint 8 oktató vehetett át kitüntetést, míg az „Év online tanára” tematikus díjban 5 oktató részesülhetett.
Az „Év diákja” díj győztesei:
Plántek Zoltán János
Béres Balázs
Domján Richárd
Tanács Zoltán
Szemesi Bence
Göncz Kevin László
Hatta Zalán
Papp Attila
Szűcs Lukács Martin
Fáncsi Alex Tamás
Szilágyi Gábor
Verkman Kata
Blum Vanda
Fodor Henrietta
Kovács Dominika
Jakabfi Laura
Szitás Benjámin
Varga Réka
Krép Gergely Bence
Béres Barbara
Paluska Péter
Az „Év tanára” díj győztesei:
Jezeri Tibor
Takács Szilvia
Kulcsár József
Retter Tamás
Dohányné Végvári Anna
Madai Imre
Horváth Veronika
Bogdánné Basa Eszter
Az „Év online tanára” díj győztesei:
Laki Piroska
Mike Gábor
Balogh Eszter
Könye Szabolcs
Balázs Zsófia
Forrás: kszc.hu