Bulihajók, sétahajók és Varázshajók is közlekednek a Balatonon - elkezdődött a 175. hajózási főidény

Szombaton kezdődött és a korábbi évekhez hasonlóan augusztus utolsó vasárnapjáig tart a 175. személyhajózási főidény a Balatonon - közölte a Balatoni Hajózási Zrt.  az MTI-vel.

   

A társaság 16 kikötőből 12 útvonalon közlekedtet menetrendi hajókat, ez a szezon 58 napja alatt 3362 járatot jelent. Kiemelték ezek közül a két legkedveltebb útvonalat, a Fonyód és Badacsony közöttit, valamint a Siófok-Balatonfüred-Tihany járatot, amelyeken naponta 6-6 hajó közlekedik mindkét partról. Balatonfüred és Siófok között pénteken, szombaton és vasárnap késő este is lehet vízi úton közlekedni. A kompok Szántódrévből 6.40 és 23.20 óra között, Tihanyrévből pedig 7.00 és 23.40 óra között indulnak, a közlekedés a forgalom függvényében folyamatos.  

 

    A korábbi évekhez hasonlóan idén is lesznek sétahajók, bulihajók, a kisgyermekeket pedig a Varázshajó program várja. A Bahart megemlékezik a balatoni hajózás jubileumáról is. A megújult menetrendi hajókon a balatoni hajózás történelmét és a tóparti településeket mutatják be kisfilmeken, Siófok, Balatonfüred, Badacsony kikötőiben pedig kültéri kiállítások mutatják be az elmúlt 175 év eseményeit.

    A közlemény szerint a Bahart SZÉP-kártyát is elfogad fizetőeszközként, a kisgyermekek pedig ingyen utazhatnak a menetrendi hajókon a Kajla útlevéllel. A jegyek nem drágultak az idén.

    Korábbi közleménye szerint a társaság idén jobb eredményekre számít, mint tavaly. A 10,6 milliárd forintos jegyzett tőkéjű Bahart a tavalyi 3,3 milliárd forintnál nagyobb, 3,5 milliárd forint árbevételt vár az idegenforgalom fellendülésében bízva. 2020-ban az előző, forgalmi rekordot hozó évhez képest a komp forgalma 90 százalékra, a személyhajóké 75 százalékra esett vissza a járvány miatt.

 

Időpont: 
vasárnap, 2021, július 4 - 09:01

MAGAZIN

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence között

Két személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.

Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falaira

Újabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.

586 sofőrt ellenőriztek a rendőrök Kaposváron és a környéken

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai március 31-én Kaposvár és vonzáskörzete forgalmát ellenőrizték fokozottan.

Állásajánlatok Kaposváron