A május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:
Pénteken délelőtt és kora délután elsősorban a Dunántúl keleti felén és a középső országrészben alakulhatnak ki heves zivatarok, melyek akár rendszerbe is szerveződhetnek.
A délután első felében már a Tiszántúlon és az Északi-középhegység keleti felében is kipattanhatnak zivatarok. A heves zivatarokat 90 km/h fölötti széllökés, 2-3 (helyenként akár 4+) cm-t meghaladó jég és felhőszakadás kísérheti. A délután folyamán a zivatarok fokozatosan kelet felé helyeződnek át, estétől, éjszakától jellemzően a Dunától keletre fordulhatnak elő.
Hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani Somogyban is. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is!
Hőség miatt is figyelmeztetés érvényes Somogyra pénteken mivel a napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű.

Pénteken a nyugat felől érkező hidegfront és a csapadék hatására mérséklődik, a déli és keleti területekre szorul vissza a hőség.. Szombaton a Dunántúlon többnyire gyengén felhős, napos időre lehet számítani, másutt a többórás napsütés mellett több helyen valószínű zápor, zivatar. A szél a Dunántúlon megélénkül, helyenként megerősödik, másutt zivatarok környezetében lehet erős, akár viharos széllökés. A leghidegebb órákban 14-21 fok lehet. Délutánra 27 és 33 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Vasárnap a napsütés mellett többfelé alakulhat ki záporeső, zivatar. Jellemzően mérsékelt marad a légmozgás, de zivatar környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb hőmérséklet 14-21, a legmagasabb 26-32 fok között valószínű.
![]() Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nálA május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:
|
![]() Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.
|
![]() Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld SomogyszobonFöld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.
|
![]() Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó KaposújlaknálA tűzoltók áramtalanították az autót.
|
![]() Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégénHuszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.
|
![]() M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóitM. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.
|