Szoborba öntik a szeretetet a BabaTappancs 3 dimenziós szoborkészítő szettek

A BabaTappancs Magyarország egyik legtöbb, közel 60.000 baba-mama terméket forgalmazó webáruháza, ahol a nagy népszerűségnek örvendő, saját gyártású BabaTappancs 3 dimenziós kézszobor készítő készleteiket is értékesítik már 2017 óta.

 

Az első szoborkészítő készleteket 2016 nyarán kezdték el értékesíteni és azóta is töretlen népszerűségnek örvend ez a termék, hiszen nagyon sok szülő szeretné megörökíteni kisbabájának kezét vagy apró lábait, de már a barátok, szerelmespárok és családok is kőbe öntik velük a kapcsolatukat.

 

Molnár-Fekete Bálint a BabaTappancs bababolt és webáruház tulajdonosának nagypapája már az 60-as évektől rengeteg időt szentelt hobbijának, ami a szobrászkodás volt. 

A nagyapám sok dolgot  reprodukált, többek között a saját kezét és arcát is – mesélte Bálint a kezdetekről.  - 2016-ban megtudtam hogy hamarosan boldog apuka leszek és a gyerekszoba kialakítása közben jött elő a kreatívkodós „örökségem”. Kislányom megszületése után megalapítottam a BabaTappancs webáruházat, hogy másoknak is elérhetővé tegyem a 3D kézszobor-készítőket, amik nekem és a körülöttem élőknek napi szinten okoz örömöt.  Szeretném, ha mindenkinek lenne egy olyan kézzelfogható emléke a jelenből, ami évtizedek múlva felbecsülhetetlen kinccsé válik, például a nagymama - unoka vagy anyuka  -  gyermek közös kézfogós szobra. (Bővebb leírás itt: www.babatappancs.hu/enszobrom.)

Miután elindult a kéz- és lábszobor készítő szettek gyártása, követve igényeket, folyamatosan fejlődtek. Mára már gyakorlatilag minden megtalálható a BabaTappancsnál, amire egy szülőnek és gyermeknek szüksége lehet 0-8 éves korig. A vállalkozás segítségével még az új családtag megszületése előtt elkezdhetik a babaszoba berendezését, hiszen bútorok is kaphatók náluk. Mindenki megtalálja az igényeinek megfelelőt, legyen az rácsos babaágy, pelenkázó komód vagy akár a szülői ágy mellé helyezhető babaöböl.

A BabaTappancsnál nagy figyelmet fordítanak arra, hogy a rendelések minél hamarabb célba érjenek. Folyamatos akciókkal, hűségprogramokkal és nyereményjátékokkal kedveskednek a BabaTappancs Klub tagoknak,  illetve most kezdtek bele a világon egyedülálló Pine Smart okospelenka forgalmazásába, ami kimutatja a babáknál a húgyúti fertőzést.

https://www.babatappancs.hu

Budapest, Hegedűs Gyula utca 45-47.

061 394 0934 

www.facebook.com/babatappancs (kézszobros fb oldal)

www.facebook.com/babatappancsbababolt (bababolt fb oldal)

Időpont: 
kedd, 2021, július 13 - 11:49

MAGAZIN

Macskát mentettek a tűzoltók Gyugyon

Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence között

Két személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.

Állásajánlatok Kaposváron