Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
A július 23-i hétvégén szokás szerint három koncertre várja közönséget a Dél-Dunántúli Regionális Fúvószenekar. A július 19-23. között Marcaliban táborozó együttesbe az idén rekordszámú jelentkezés futott be.
2015-ben hívta életre a Dél-Dunántúli Regionális Fúvószenekart Tóth Bence, Svájcban élő karmester, és Tóth Ada Eszter, a Dombóvári Alapfokú Művészeti Iskola vezetője. Amatőr és profi muzsikusok közös munkája nyomán indult el az első fúvószenei tábor a Balaton déli partján, azóta tucatnyi emlékezetes zenetáboron és koncerten vannak túl a Dél-Dunántúli Regionális Fúvószenekar tagjai. A DDRF-ben folyó magas szintű munkának hamar híre ment, évről évre kiváló zenészek csatlakoznak a nyári egyhetes, elképesztően intenzív közös munkához.
2016-ban már több mint ötvenen ültek a próbateremben és koncerteken, 2017-ben pedig útjára indult egy második, a 10–14 éves korosztálynak szóló program is, a DDRF Gyermek–Ifjúsági Fúvószenekar. 2021-ben, a hetedik zenetábort pedig már két turnusban kellett megtartani a jelentkezők magas száma miatt – összesen több mint 100 jelentkezés érkezett – , a kicsik tábora az idén emiatt egy héttel korábban került megrendezésre.
Az idei nyári táborba több mint 20 különböző zenekarból érkeztek a zenészek a Dunántúl számos városából Kaposvártól Nagykanizsáig, Győrtől Barcson át Budapestig. Az évente egy-két alkalommal összeálló együttes hétvégi koncertjein a komoly és érzelmes darabok mellett a funky és a filmzene is terítékre kerül. A műsor összeállításánál fontos szempont volt az egyensúly aközött, amit a muzsikusok szívesen játszanak és amit a közönség is örömmel hallgat.
A Dél-Dunántúli Regionális Fúvószenekar koncertjére minden érdeklődőt szeretettel várnak!
2021. július 23. 18:00 Kaposvár, Szivárvány Kultúrpalota
2021. július 24. 19:30 Balatonmáriafürdő, Központi strand
2021. július 25. 11:00 Marcali, Béke park
További információk, plakátok elérhetőek az együttes FB-oldalán:
![]() Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknálVárják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
|
![]() Kamera buktatta le a kameratolvajt KaposváronA körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.
|
![]() 20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégénUgyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.
|
![]() Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnapA Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.
|
![]() Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence közöttKét személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.
|
![]() Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falairaÚjabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.
|