Egy kerékpáros vert meg egy autóst Balatonmáriafürdőn, miután összevesztek

2021. július 24-én este egy kerékpáros és egy gépkocsivezető között egy közlekedési szituációból adódóan nézeteltérés alakult ki.

 

Miután mindketten megálltak, a feldühödött biciklis odament az autóhoz, és a lehúzott ablakon keresztül megütötte a sofőrt. A sértett ezt követően kiszállt a járműből, ekkor a kerékpáros pedig elgáncsolta a járművezetőt, aki elesett és beverte a fejét, amelynek során könnyű sérüléseket szenvedett.

A bántalmazás az arra közlekedőkben megbotránkoztatást és riadalmat váltott ki. A rendőrök a bejelentést követően a feltételezett elkövetőt elfogták és előállították a Marcali Rendőrkapitányságra. A nyomozók a 26 éves pilisi lakost garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, bűnügyi őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Időpont: 
hétfő, 2021, július 26 - 19:34

MAGAZIN

Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.

Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.

Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld Somogyszobon

Föld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Állásajánlatok Kaposváron