7 dolog, amitől könnyebb lesz a tanév eleji bevásárlás a Megapapírban

Ha lassan is, de közelít felénk a nyár vége, az előrelátó szülők és gyerekek pedig elgondolkodnak azon, hogy honnan is szerezhetik be az iskolai tanulmányaikhoz szükséges eszközöket, tanszereket, ceruzákat, tollakat, körzőket, radírokat…. stb. 

 

Sok gyerek már biztosan alig várja, hogy induljon az iskola, hisz hiányoznak a barátok, az egyéb elfoglaltságok. A Megapapír bízik abban, hogy megtelnek az iskolapadok és minden tanszert beszereztek az iskolakezdéshez, sok szeretettel várják a diákokat és a szülőket is.

Mutatjuk, hogy mire érdemes figyelni, ha a lehető leggyorsabban és legkevesebb stresszel kivitelezzük a tanév eleji nagybevásárlást.

 

1. Ha nem akarunk teljesen tanácstalanul, üveges szemekkel bambán bámulni valamelyik nagyáruház írószer osztályán, olyan boltot keressünk, ahol vannak eladók és még szóba is állnak velünk, ha látják rajtunk a kezdődő pánikot. Ha még el is igazodnak az írószerek dzsungelében és ezen tudásukat meg is osztják velünk, az csak hab a tortán. A Megapapírban szakképzett és segítőkész eladók várják a meggyötört szülőket, nyugodtan rájuk bízhatjuk magunkat.

 

2. Menjünk olyan boltba, ahol mindent megtalálunk egy helyen: iskolatáskát, színes ceruzát, színes lapokat, hegyezőt, esetleg WC papírt és minden egyebet. (Az sem árt, ha egyéb termékek nem nehezítik a bevásárlást, egy közelben fekvő játékosztály ugyanis erőteljes csapást mérhet a pénztárcánkra, ha életünk értelme is velünk van.)

 

3.Hasznos, ha nem kell laposkúszásban, oldalazva közlekedni a sorok között, magyarán szólva van elég hely. Így ha sokan vannak, márpedig augusztus végén sokan lesznek, nem szükséges feltétlen agybajt kapni a tömegtől. A Megapapírban szerencsére jó nagy helyen lehet szlalomozni a füzetek és a zsírkréták között.

 

4. Jó ha ugyanabból az termékből, például zsírkréta, többféle árkategóriát is találunk, így mindenki annyit költ, ami neki még kényelmes. Tehát lehet válogatni.

 

5. Ha van néhány kamaszgyerek a családban, akkor biztosan tisztában vagytok azzal, hogy nekik fontos, hogy a tanszer ne csupán jó legyen, hanem menő is. A menő egyébként általában jóval drágább, dehát valamit valamiért. A Megapapírban rengeteg menő írószert találunk, ha egy-egy különlegesebb dologra ácsingózik gyermekünk biztosan talál majd megfelelőt.

 

6. Ha kisebb gyerekkel megyünk megejteni a vásárlást, előbb utóbb biztosan megunja, vagy elfárad, ílyenkor pedig nagyon jól jön a rajzoló sarok, ahol szemünk fénye elütheti az időt, amíg mi válogatunk a ceruzák erdejében.

 

7. A család házikedvencét is vinnétek magatokkal, akkor sincs probléma, a Megapapírnál a kutyusokat is szívesen látják. 

 

A Mega-Papírnál rengeteg terméket, köztük trendi és egyedi dolgokat, találunk 700 négyzetméteren, a szakképzett eladók pedig nagyon kedvesek és szívesen segítenek mindenkinek. 

 

Ráadásul extra akciókkal is várnak mindenkit.

Időpont: 
péntek, 2021, július 30 - 21:15

Facebookos játékaink szabályzata