Másfél milliárd forintot költ közlekedésfejlesztésre Kaposvár idén

 - Másfél milliárd forintot költ a helyi közlekedési infrastruktúra fejlesztésére idén Kaposvár - mondta Szita Károly  polgármester szerdán a somogyi megyeszékhelyen, sajtótájékoztatón.

   

A politikus közölte, hogy október 30-áig 40 helyszínen folyik munka, többek között aszfaltozás, padkarekonstrukció, csapadékvíz-elvezetés és gyalogátkelő-kialakítás.

    Szita Károly elmondta: a helyi vállalkozók által végzett beruházásokról kikérik a lakosság véleményét, és a fejlesztések műszaki átvételén a lakosok is részt vesznek, mert kíváncsiak azok véleményére, akik a megújult utakat és járdákat majd használják.

 

    Az önkormányzat négy-öt éve kezdte el út- és járdafelújítási programját, amelyet folytatni akar, vállalva, hogy a korábbi források többszörösét költi rá - tette hozzá.

 

    A helyi közlekedési infrastruktúra fejlesztésére szánt idei keretből finanszírozzák Kaposvár kerékpárút-hálózatának és közbringarendszerének bővítését is, de lehet, hogy ezek a beruházások csak 2022 tavaszára készülnek el - mondta a polgármester.

    A városnak 220 kilométer hosszú közúthálózata és 280 kilométernyi járdája van.

MTI

MAGAZIN

Baleset Kaposváron: édesanyja ölében ülő gyerek nyomta meg a gázt

A vezetőülésben, ölében a gyerekével szenvedett balesetet egy asszony Kaposváron.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégén

Huszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.

A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradort

A hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.

Állásajánlatok Kaposváron