Golfütővel és ököllel akarták behajtani az adósságot Marcaliban

Az eljárás adatai alapján Marcaliban, 2021. augusztus 13-án délután O. János és Cs. Ferenc egy korábbi elszámolási vita miatt összetűzésbe került közös ismerősükkel, akit golfütővel és ököllel tettleg bántalmaztak.

 

A sértett az elsődleges adatok alapján 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, azonban a cselekmény alkalmas volt arra, hogy súlyosabb sérülést okozzon.

 

A rendőrök a 40 és a 20 éves helyi lakosokat a bejelentést követő pár percen belül elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók mindkettőjüket súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

Időpont: 
szombat, 2021, augusztus 14 - 12:46

MAGAZIN

Balesetek Somogyban csütörtökön

Letért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.

Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt

Egerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.

Macskát mentettek a tűzoltók Gyugyon

Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Állásajánlatok Kaposváron