8 halott és 48 sérült - tömegszerencsétlenség az M7-en

Oldalára borult egy utasokat szállító autóbusz Szabadbattyán térségében.

 

Közúti közlekedési baleset történt 2021. augusztus 15-én 4 óra 55 perckor az M7-es autópálya 70-es kilométerszelvényében, a Budapest felé vezető oldalon, Szabadbattyán térségében, ahol egy magyar honosságú, utasokat szállító autóbusz – eddig ismeretlen körülmények között – oldalára borult.

 

Az elsődleges adatok szerint a helyszínen nyolc ember az életét vesztette, negyvennyolcan megsérültek.

 

Győrfi Pál elmondta: 17 Fejér megyei és a környező megyékből küldött egység vett részt a mentésben, a sérülteket a helyszíni ellátás után Siófokra, Veszprémbe, Székesfehérvárra és Budapestre vitték kórházba.

Tizennégy utast a tűzoltók mentettek ki, a többiek saját erejükből hagyták el a buszt. a székesfehérvári hivatásos és a sárszentmihályi önkéntes tűzoltók a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett két irányból, a jármű eleje és hátulja felől kezdték meg az utasok kimentését.

A tűzoltóknak több ülést, valamint a mennyezetre felfüggesztetett monitorokat is el kellett távolítaniuk, hogy hozzáférjenek a sérültekhez. 

 

A  helyszínen teljes útlezárás van érvényben, az egyenruhások a forgalmat a szabadbattyáni lehajtónál terelik le az autópályáról, visszatérési lehetőségük a járművezetőknek a következő felhajtónál lehetséges, a 63-as számú főútról.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság kérése a főváros felé utazók részére, hogy az autópályáról már a polgárdi csomópontnál térjenek le, mivel jelenleg a halálos tömegszerencsétlenség helyszíne előtt többkilométeres a torlódás!

A Katasztrófavédelem videót is közzétett a mentésről:

Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

Időpont: 
vasárnap, 2021, augusztus 15 - 09:42

MAGAZIN

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence között

Két személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.

Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falaira

Újabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.

586 sofőrt ellenőriztek a rendőrök Kaposváron és a környéken

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai március 31-én Kaposvár és vonzáskörzete forgalmát ellenőrizték fokozottan.

Munkában a motorfűrészek Somogyban

Lakóházat és a közúti közlekedést akadályozó fákat távolítottak el a tűzoltók.

Húsvéti programok Somogyban

Mutatjuk, hogy mulyen húsvéti programok lesznek Somogyban. 

Állásajánlatok Kaposváron