Átadták a Vár parkot Kaposváron augusztus 20-án

Átadták Kaposvár legújabb parkját a Vár parkot augusztus 20-án az egykori Nostra területén.

 

A terület beépítése a 14. században kezdődött,  akkor készült el a vár is, innen kapta a park is a nevét egyébként.  Akkor ez hely még egy mocsaras rész volt, mivel nem szabályozták a Kapost. Az elkészült vár körül hamar megjelentek a lakóházak is így benépesült a környék. 

A Nostra épülete az 1930-as években épült,  a Nostra Gabonaforgalmi Vállalat építettette. A munkálatok ellen sokan tiltakoztak, mivel azok egykori vár még megmaradt romjai felett zajlottak. A rendszerváltás után idővel elhagyatottá vált az épület, csupán hajléktalanok laktak benne. A kaposvári önkormányzat végül megvásárolta a területet, és 2015. májusában elindította a bontási folyamatokat. Először a kisebb épületek tűntek el, 2019-re pedig magát az ikonikus terményraktárat is elbontották.

Ezt követően a Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum munkatársai nekiláttak a régészeti feltárásoknak, a kaposvári vár még fel nem tárt részeit kutatták. A tényleges kivitelezés tavaly kezdődött,  2020 októberében álltak neki a szakemberek.  700 millió forintból közösségi teret hoztak végül  létre fogadóépülettel, játszótérrel és kerékpárszervízzel.

A területre felhúztak egy vár tematikájú játszóteret, de van szökőkút is.  Nagyon hangsúlyt fektettek a környezettudatosságra a létesítménynél, napelemes energiarendszer, elektromos autótöltő is várja a vendégeket.  A Fekete Hollók rendjének is van bemutatófala, illetve egy küzdőtér és egy küzdőkarám is helyet kapott.


A megnyitó napján a Fekete Hollók rendjének Haditáborába csöppentek a fiatalok, ahol kipróbálhatták a Lovagi hétpróbát, az íjászatot és a vívást is.  Emellett egy  régész segítségével azt is ki lehetett deríteni, hogy hová is tűnt a kaposvári vár.

 

Időpont: 
szombat, 2021, augusztus 21 - 12:50

MAGAZIN

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégén

Huszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.

A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradort

A hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.

Állásajánlatok Kaposváron