Mind a 400 augusztus 20-i rendezvény békésen zajlott az országban

- Biztonságosan és sikeresen véget értek az augusztus 20-ai rendezvények az ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzshöz napközben és a tűzijáték kapcsán beérkezett információk szerint - közölte Kovács Zoltán, a nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője pénteken késő este a Facebook-oldalán.

 

    A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár azt írta: minden idők legnagyobb Szent István-napi ünnepségsorozatának egyik fénypontját, a tűzijátékot a rendelkezésre álló adatok alapján több mint 700 ezren nézték meg a fővárosban.

    Pénteken 22 óráig a rendőrség országosan 400 rendezvény békés lebonyolítását biztosította. Ezek közül 339 állami és önkormányzati, 57 kulturális, 2 a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó, valamint 2 más jellegű rendezvény volt. Az egész országban a legnagyobb rendben, rendőri intézkedés nélkül zajlottak az ünnepi programok - ismertette az adatokat.

 

    Kovács Zoltán bejegyzésében kiemelte, hogy a következő két nap programjaira is további sok tízezer látogatót várnak.

    Az augusztus 20-ai nemzeti rendezvények lebonyolításáért felelős operatív törzs a következő két napban folytatja munkáját, hogy biztosítsa az ünnep zavartalan és biztonságos lebonyolítását - emelte ki a törzs vezetője, aki köszönetét fejezte ki minden, a rendezvény sikeres lebonyolításában részt vevő kollégának.

MTI

Fotó: MTI/Lakatos Péter

Időpont: 
szombat, 2021, augusztus 21 - 13:45

MAGAZIN

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence között

Két személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.

Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falaira

Újabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.

586 sofőrt ellenőriztek a rendőrök Kaposváron és a környéken

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai március 31-én Kaposvár és vonzáskörzete forgalmát ellenőrizték fokozottan.

Munkában a motorfűrészek Somogyban

Lakóházat és a közúti közlekedést akadályozó fákat távolítottak el a tűzoltók.

Húsvéti programok Somogyban

Mutatjuk, hogy mulyen húsvéti programok lesznek Somogyban. 

Állásajánlatok Kaposváron