Több mint egymilliárdos fejlesztéssel növelte kapacitását a Pek-Snack Kft.

 - Több mint 1,1 milliárd forintos fejlesztéssel, 40 százalékkal növelte a Somogy megyei Igalban működő sütőipari üzemének kapacitását a fagyasztott péksüteményeket készítő Pek-Snack Kft. - tájékoztatta a cég az MTI-t.

 

    Közleményükben azt írták: Magyarország és Közép-Európa meghatározó látványpékség-hálózata új, automatizált gyártósort és kelesztő-sokkoló egységet állított üzembe a Külgazdasági és Külügyminisztérium versenyképességnövelő pályázatán elnyert 287 millió forint támogatás felhasználásával.

    A vállalat Magyarországon és Közép-Európában is versenyképesebb, innovatívabb lesz a beruházásnak köszönhetően, amely egyenletesen magas minőségben teszi lehetővé a pandémiás időszak után lassan visszaálló kereslet kiszolgálását és segíti a vállalat idei piacnyitását Szlovákiában, valamint Bosznia-Hercegovinában - idézték Antal Csaba ügyvezetőt.

    Antal Csaba hozzátette, hogy a társaság a folyamatos fejlesztésben hisz, igali gyárát a kezdeti méretéhez képest tízszeresére bővítette az elmúlt években, és az alkalmazotti létszámot is szeretné növelni.

 

    A cég kitért rá, a Pek-Snack fagyasztott formában Igalon készülő termékei Magyarországon 1800 látványpékségben és több kiskereskedelmi láncban is kaphatók. A kft. - amely 1999 óta Horvátországban is jelen van - 350 embert foglalkoztat, és franchise partnerei révén további több ezer család megélhetéséhez járul hozzá.

    Az interneten nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Pek-Snack Kft. értékesítésének nettó árbevétele 2019-ben mintegy 6,1 milliárd, 2020-ban 5,7 milliárd forintot tett ki, ebből exportból két évvel ezelőtt 793 millió, tavaly 861 millió forint származott. A társaság adózott eredménye 2019-ben 561 millió, 2020-ban 228 millió forint volt.

 

MTI

Időpont: 
vasárnap, 2021, augusztus 22 - 14:34

MAGAZIN

Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt

Egerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.

Macskát mentettek a tűzoltók Gyugyon

Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Állásajánlatok Kaposváron