Vadászok éjszakája és kiállítások is lesznek Somogyban a Vadászati Világkiállításon

Kovács Zoltán a szeptember 25-én kezdődő esemény somogyi rendezvényeiről tartott sajtótájékoztatót kedden, ahol elmondta ütemesen, a terveknek megfelelően haladnak az Egy a természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás előkészületei. 

 

   Fehér István, a Sefag Zrt. vezérigazgatója közölte, a somogyi állami erdőgazdaság is aktív részese a vadászati világkiállítást előkészítő munkának. A Sefag vezetésével héttagú konzorcium alakult, hogy a somogyi erdők és a vadászat mellett a megye más kulturális és természeti, gasztronómiai értékeit is bemutassa - jegyezte meg.

    Az eseményhez kapcsolódó sajtóanyagban szerepel, hogy szeptember 6. és október 31. között a Balatontól, Kaposváron és a zselici térségen keresztül Kaszóig és Lábodig mintegy tucatnyi helyszínen negyvennél is több programot kínálnak az érdeklődőknek.

    Szeptember 17-én Nagysallérban átadják a jeles vadászfestő, báró Schell József munkásságának emléket állító Vadászati és Természeti Emlékparkot, másnap ifjúsági oktatóközpont nyílik a Vadászkamara Ifjúsági Programjának részeként.

 

    Kaposvár belvárosában Vadászok éjszakája elnevezésű eseményen tesznek fogadalmat ifjú vadászok és kapnak kitüntetést az ágazat kiemelkedő eredményeket elérő szakemberei, a somogyi megyeszékhely Fő utcáján Somogyország vadászati kincsei címmel nyílik állandó kiállítás.

         A bőszénfai Vadgazdálkodási Tájközpontban a Zselic Nagyvadjai, valamint a Zselici pillanatképek című természetfotó kiállítás várja a látogatókat,  szakmai rendezvény, gyakorlati bemutatók résztvevői pedig a vadhús biológiai értékéről, a magyar hidegvérű ló vadgazdálkodásban való alkalmazásáról kaphatnak tájékoztatást.

 

    A ropolyi pihenőhelyen szeptember 25-én fogathajtó versenyt tartanak, a Kassai Lovasíjász Birtokon, a bárdudvarnoki Kassai-völgyben a hagyományos történelmi, honfoglaláskori lovas bemutatók és interaktív foglalkozások, előadások vezetik be a látogatókat elődeink világába szeptember 28. és október 14. között.

    A Kaszó Zrt. kisvasútján utazva több napon is hallgatható szarvasbőgés, majd dámbarcogás az októberi hétvégék délutáni, esti óráiban. A Kaszói Kirándulóközpontban október 1-jén átadják az Erdei Muzsika Zenepavilont, ugyanezen a hétvégén Nemzetközi Véreb Fővizsga, október 8. és 10. között Tacskó Európa Kupa lesz.

 

    Merczel István, a Somogy Megyei Konzorcium projektvezetője a sajtótájékoztatón egyebek mellett arról beszélt, hogy a gímszarvastrófeák világranglistájának első tíz helyezettje közül öt magyar, ebból három somogyi, és ez is megmutatja, milyen értékekkel rendelkezik Magyarország, azon belül Somogy megye. "Erre büszkék lehetünk, s ezt a szellemi élet, a gazdaság, azon belül a turizmus terén ki kell használni" - mondta.

 

    A Budapesten és a kiemelt helyszíneken zajló részletes központi programok elérhetők a https://onewithnature2021.org/, a somogyi programok a www.vilagkiallitas2021somogy.hu oldalon is olvashatók.

    Kovács Zoltán a szeptember 25-én kezdődő esemény somogyi rendezvényeiről tartott sajtótájékoztatón kiemelte: befejeződött a Hungexpo 55 milliárd forintos felújítása, készülnek a vizes csarnok akváriumfelületei, elindult a Központi Magyar Kiállítás építése, a magyar erdőgazdaságok, vadásztársaságok felajánlása nyomán összegyűlt 10 tonnányi hullajtott agancsot pénteken éjjel szállítják a helyszínre.

    A világkiállítás nagyságrendjéről mindent elmond, hogy a következő több mint két hétben, illetve a kiállítás ideje alatt a központi helyszíneken 4500-5000, de a vidéki helyszíneken is több száz ember dolgozik majd - mutatott rá.

 MTI

 

Időpont: 
kedd, 2021, szeptember 7 - 21:08

MAGAZIN

Baleset Kaposváron: édesanyja ölében ülő gyerek nyomta meg a gázt

A vezetőülésben, ölében a gyerekével szenvedett balesetet egy asszony Kaposváron.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégén

Huszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.

A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradort

A hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.

Állásajánlatok Kaposváron