Hónapokon át tartó kitartó munka érett be ezen a hétvégén a Kaposvári Fúvószenekar számára.

A Beauty Palace Stúdió egy igazi többfunkciós szépségszalon. Megtalálható itt: fodrász, körmös – pedikűrös, műszempillás – masszőr és tetováló – piercinger is.
Ezeken belül pedig minden ágban van valami különleges, például a fodrász csinál Keratinos hajkezeléseket illetve hajhosszabbítást is; a körmös – pedikűrös hölgy pedig parafinos kézápolást illetve láb masszázst is vállal; a műszempillát pedig akár 5-6Dig is lehet kérni, míg a piercinger a nemrég elhíresült Microdermal piercinget is vállalja.

A műszempillás – masszőr, Ivánczai – Kiss Alexa az alapítója a vállalkozásnak, aki megálmodta, hogy milyen praktikus is lenne, ha minden szolgáltatás egy helyen volna. Így a vendégnek nem kell körbe járnia több szépségszalont, hiszen egyetlen helyen van minden. Kaposváron a Buzsáki utca 1. es házszám alatt az épület fél alagsori üzletében a háztömb mögött van a bejárat.

Nálunk mindegyik szolgáltató szenvedélye a munkája - mondta el Ivánczai – Kiss Alexa.- Mindenki szereti azt, amit csinál és örömmel megy be dolgozni. Szinte ez az életünk. Minden vendég azt kapja, amit kér, mindig elégedetten távoznak tőlünk. Ha valaki nem szeret ide – oda rohangálni, beül, hozzánk egy kellemes manikűrre majd csak átsétál a szomszéd helységbe és már el is készülhet a haja is vagy akár a szempillája esetleg a tetoválása. Precíz és megbízható minden szolgáltatónk és igyekeznek minden kívánságot teljesíteni a lehetőségekhez mérve.
Minden kollégánknak megvan a maga specialitása, ami nagyon népszerű a vendégek körében a fodrásznál a Keratinos hajhosszabbítás, illetve az alkalmi hajak; a körmös- pedikűrösnél a pedikűr, mert elég kevés van belőle a városban illetve a különböző minták a műkörömre; a műszempillás – masszőrnél pedig az épített 2D és a Volume műszempilla és végül a tetoválónál a fül piercingek és a köldök piercing.

A szolgáltatások nagyon változatosak: manikűr, gél lakk, épített műköröm, japán manikűr, parafinos kézápolás, pedikűr, láb masszázs; hajvágás, mosás, szárítás, hajformázás minden nem számára, hajfestés, dauer, hajegyenesítés keratinnal, alkalmi frizura, hajszerkezet építő kezelések, keratinos hajhosszabbítás ; műszempilla 1-6Dig, szemöldökfestés, svéd és sportmasszázs; tetoválás, piercingek mindenhova, microdermal piercig.
https://www.facebook.com/Beautypalacestudio/

![]() Kiemelt Arany minősítést szerzett a Kaposvári FúvószenekarHónapokon át tartó kitartó munka érett be ezen a hétvégén a Kaposvári Fúvószenekar számára.
|
![]() Baleset történt a 68-as főúton MesztegnyőnélBalesetet szenvedett egy személykocsi csütörtök délelőtt a 68-as főút Szenyér és Mesztegnyő közötti szakaszán, a 68-as kilométernél.
|
![]() Kutyát mentettek egy munkagödörből PusztakovácsibanGödörbe esett egy kutya szerda reggel, Pusztakovácsiban.
|
![]() 49 év után nyugdíjba megy a Richter Cirkusz elefántjaA Richter Flórián Cirkusz üdvözölte a kormány bejelentését, amely szerint 2027-től Magyarországon megszűnik a vadállatok cirkuszi szerepeltetése.
|
![]() Két személyautó ütközött KaposváronA Honvéd és a 48-as Ifjúság útja kereszteződésében karambolozott a két jármű.
|
![]() Megtilthatják a vadállatok cirkuszi szerepeltetését MagyarországonJelentős változás jöhet a hazai cirkuszi világban: a kormányzat tervei szerint a jövőben több vadállatfaj sem szerepelhetne magyarországi előadásokon.
|