Kiállításmegnyitó és fogadalomtétel a vadászok éjszakáján Kaposváron

Szeptember 25-én - az 1971-es Vadászati Világkiállítás 50. évfordulóján - Magyarország rendezésében megnyitja kapuit az „Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás”, amelyen a természetvédelem és a fenntartható vadgazdálkodás jegyében a főváros, valamint a vidéki helyszínek három héten át tartó programsorozattal várják a hazai és külföldi érdeklődőket.

 

A Vadászok Éjszakája elnevezésű programsorozat is része a ráhangolódásnak, melynek megnyitóját szombaton tartották Kaposvár belvárosában.

A köszöntőket követően került sor az utóbbi két év ifjú vadászainak fogadalomtételére, valamint az ágazatban kiemelkedő szakemberek kitüntetésére, díjak átadására. A rendezvény keretein belül nyitotta meg kapuit a kaposvári Rippl-Rónai Múzeumban létrehozott, „Somogyország vadászati kincsei” című állandó kiállítás, színes programokkal kiegészítve. Az összeállított gyűjtemény anyaga kiváló szemléltetője lehet annak a ténynek, hogy Somogy milyen előkelő helyet foglal el a magyar vadászati kultúra térképén és hogy megyénk – természeti adottságait is figyelembe véve – az ország legjobb vadászterületei közé tartozik.

Fotó és forrás: Somogy Megyei Kormányhivatal

 

Időpont: 
vasárnap, 2021, szeptember 19 - 18:45

MAGAZIN

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégén

Huszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.

A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradort

A hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.

Változékony, de egyre enyhébb tavaszi idő Somogy vármegyében

Az előttünk álló napokban Somogy vármegye időjárását továbbra is frontok alakítják, de a korábban vártnál enyhébb légtömegek is megjelennek.

Nagy területen égett a nádas Szenyéren, a tüzet már eloltották

Jelentős kiterjedésű tűz pusztított 2026. április 19-én Szenyéren, a Petőfi utca melletti területen, ahol mintegy öt hektáron égett le a nádas és a száraz aljnövényzet.

Állásajánlatok Kaposváron