Letért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.

- Kétmilliónál is többen utaztak az idén nyáron vonattal a Balatonhoz - írta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára vasárnap a Facebook-oldalán.
Bejegyzésében az államtitkár hangsúlyozta, sikeres szezon zárult le a hétvégével a Balaton partjainál, az elmúlt évtizedben ez volt a legerősebb főszezon. Összeségében 11 százalékkal többen utaztak a Balatonhoz vonattal, mint a járvány előtti utolsó nyáron.
Schanda Tamás kiemelte, már az előszezonban nagy volt az utazási kedv, 262 ezren vonatoztak a tóhoz. A főszezonban 2019-hez képest a déli partra megközelítően ugyanannyian utaztak, az északi parton viszont mintegy 10 százalékos növekedés volt tapasztalható. Az utószezonban sem lankadt az utazási kedv, a pandémia előttinél mintegy 32 százalékkal utaztak többen - mutatott rá az államtitkár.
Schanda Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy a Balaton Okosjegy volt az idei nyári szezon nagy újdonsága, amiből országszerte több mint 65 ezer kelt el. Első alkalommal lehetett a 99 forintos Balaton egyúti kerékpárjegyet választani, amellyel 73 ezren éltek. A kerékpáros utasok száma is rekordot döntött, összesen 138 ezer biciklista választotta a vasúti közlekedést.
Az idén három új emeletes KISS motorvonat is közlekedett a Balatonhoz, a legsikeresebb járat a Dunakanyarból érkező Jégmadár volt, megközelítőleg 100 százalékos kihasználtsággal.
A kormány folytatja a kötöttpályás közlekedés fejlesztését, hiszen a környezetkímélő és modern közlekedés nem képzelhető el korszerű vasút nélkül. Az infrastruktúra fejlesztése egyaránt szolgálja az emberek és Magyarország érdekeit is - írta az ITM államtitkára.
MTI
![]() Balesetek Somogyban csütörtökönLetért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.
|
![]() Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki MentőversenytEgerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.
|
![]() Macskát mentettek a tűzoltók GyugyonTíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.
|
![]() Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknálVárják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
|
![]() Kamera buktatta le a kameratolvajt KaposváronA körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.
|
![]() 20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégénUgyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.
|