Arccsonttöréssel végződött a baráti összejövetel Bőszénfán

A kaposvári rendőrök a bőszénfai férfi ellen eljárást indítottak.

 

A nyomozás adatai alapján 2021. szeptember 25-én 23 óra körül egy bőszénfai ingatlanban tartott baráti összejövetelen két férfi szóváltásba keveredett egymással, mely során egyikük több alkalommal arcon ütötte vitapartnerét, akinek a bántalmazás során súlyos sérülése keletkezett. Az egyenruhások az adatgyűjtést követően a feltételezett elkövetőt a lakhelyén elfogták és a Kaposvári Rendőrkapitányságra állították elő.

A nyomozók a 30 éves helyi lakost súlyos testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

Időpont: 
hétfő, 2021, szeptember 27 - 19:02

MAGAZIN

Kiemelt Arany minősítést szerzett a Kaposvári Fúvószenekar

Hónapokon át tartó kitartó munka érett be ezen a hétvégén a Kaposvári Fúvószenekar számára.

Baleset történt a 68-as főúton Mesztegnyőnél

Balesetet szenvedett egy személykocsi csütörtök délelőtt a 68-as főút Szenyér és Mesztegnyő közötti szakaszán, a 68-as kilométernél.

Kutyát mentettek egy munkagödörből Pusztakovácsiban

Gödörbe esett egy kutya szerda reggel, Pusztakovácsiban.

49 év után nyugdíjba megy a Richter Cirkusz elefántja

A Richter Flórián Cirkusz üdvözölte a kormány bejelentését, amely szerint 2027-től Magyarországon megszűnik a vadállatok cirkuszi szerepeltetése.

Két személyautó ütközött Kaposváron

A Honvéd és a 48-as Ifjúság útja kereszteződésében karambolozott a két jármű.

Megtilthatják a vadállatok cirkuszi szerepeltetését Magyarországon

Jelentős változás jöhet a hazai cirkuszi világban: a kormányzat tervei szerint a jövőben több vadállatfaj sem szerepelhetne magyarországi előadásokon.

Állásajánlatok Kaposváron