A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói őrizetbe vették az asszonyt.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, egy fonyódi buszmegállóban mindössze egy takaróba és egy törülközőbe csavarva, teljesen elhagyatottan talált rá egy csecsemőre egy kutyát sétáltató pár 2021. október 10-én késő délután. Az újszülött kislány az életét egy lakossági bejelentésnek, a somogyi rendőrök gyors közbelépésének, és a mentők szakszerű ellátásának köszönheti. Az Országos Mentőszolgálat helyszínre érkező munkatársai a kisbabát megvizsgálták, és megállapították, hogy nem sokkal korábban jött világra. A nyomozók az adatgyűjtés során azonosították a 37 éves zalaegerszegi nőt, aki ellen elfogatóparancsot adtak ki.
L. Marianna 2021. október 13-án feladta magát a megyei rendőr-főkapitányságon, ahol a nyomozók emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd bűnügyi őrizetbe vették.
Photo by Aditya Romansa on Unsplash
![]() Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnapA Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.
|
![]() Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence közöttKét személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.
|
![]() Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falairaÚjabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.
|
![]() 586 sofőrt ellenőriztek a rendőrök Kaposváron és a környékenA Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai március 31-én Kaposvár és vonzáskörzete forgalmát ellenőrizték fokozottan.
|
![]() Munkában a motorfűrészek SomogybanLakóházat és a közúti közlekedést akadályozó fákat távolítottak el a tűzoltók.
|
![]() Húsvéti programok SomogybanMutatjuk, hogy mulyen húsvéti programok lesznek Somogyban. |