A május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:

Május 6-án, pénteken a Budapest-Visegrád etappal kezdődik, egy fővárosi időfutammal, majd egy Kaposvár-Balatonfüred szakasszal folytatódik a jövő évi, 105. Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny.
A harmadik, egyben utolsó magyarországi szakasz május 8-án, vasárnap startol Kaposvárról, és Nagykanizsán, Badacsonyon, valamint Tihanyon át Balatonfüredig teker majd a mezőny.
A versenyzők a 201 km-es harmadik szakasz után utaznak Olaszországba, majd egy pihenőnap után május 10-én folytatják a versenyt, amely május 29-én ér véget.
Paolo Bellino elmondta: jövő májusban péntektől vasárnapig egy teljes hétvégét szánnak Magyarországon a Girónak, amely komoly kihívás, egyben azt ígérte, hogy nagy show lesz. A Kaposvár-Balatonfüred etapról azt mondta, hogy azzal egy szinte teljes Magyarországot bemutató szakaszt kínálnak, amely az országimázs szempontjából nagyon fontos lesz, hiszen a versenyzők körbe tekerik majd a magyar tengert. Véleménye szerint ez egy nagyon gyors etap lesz és sprintbefutóval fog végződni.
Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos kitért arra, hogy a harmadik szakaszt azért indítják Kaposvárról, mert ott van az olasz EOLO-Kometa prokontinentális kerékpárcsapat - amelynek színeiben akár 2-3 magyar is tekerhet a versenyen - egyik névadója, a kaposvári székhelyű Kométa húsipari vállalat központja. A cég ügyvezető igazgatójának, Giacomo Pedranzininek fontos szerepe volt abban, hogy megvalósulhatott a magyarországi Nagy Rajt. Az olasz vállalkozó az MTI-nek kiemelte: nagyon örül annak, hogy hazája nagy kerékpáros eseménye jövőre a másik otthonából indul.
MTI
![]() Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nálA május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:
|
![]() Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.
|
![]() Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld SomogyszobonFöld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.
|
![]() Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó KaposújlaknálA tűzoltók áramtalanították az autót.
|
![]() Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégénHuszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.
|
![]() M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóitM. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.
|