Hónapokon át tartó kitartó munka érett be ezen a hétvégén a Kaposvári Fúvószenekar számára.
A november 13-i Tankcsapda koncerttel kapcsolatban az alábbi információkat írták az Együd Árpád Kulturális Központ Facebook oldalán.
A rendezvény látogatására vonatkozó szabályok:
A rendezvény megtartására a Rendelet 6.§-ában foglaltakat kell alkalmazni.
A rendezvény helyszínén kizárólag koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő 18. életévét be nem töltött személy tartózkodhat.
A rendezvény helyszínén a 18. életévét be nem töltött, koronavírus ellen nem védett személynek tilos tartózkodni.
A szervezők kötelesek annak a személynek a beléptetését megtagadni, valamint a belépését megakadályozni, aki a koronavírus elleni védettségét vagy az életkorát nem igazolja.
Beléptetés
A rendezvény területe kordonokkal körülhatárolt. Kordonon belül csak a rendezvény látogatására vonatkozó szabályoknak megfelelő látogatók tartózkodhatnak.
A rendezvény területére való belépés két beléptetési ponton történik: a Fő utca, illetve a Zárda utca felől. A beléptető pontokon a biztonsági személyzet tagjai ellenőrzik a jogszabályoknak való megfelelést.
A koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő 18. életévét be nem töltött személy a belépéskor karszalagot kap, melyet köteles a rendezvény területén viselni. A karszalaggal a rendezvény területe bármikor elhagyható, és ép, sértetlen karszalaggal a látogató bármikor visszatérhet a rendezvény területére.
Az a látogató, aki a koronavírus elleni védettségét vagy az életkorát nem igazolja, a rendezvény területére nem léphet be!
A rendezvény területének befogadóképessége 3500 fő. Amennyiben a rendezvény területén tartózkodó látogatók száma eléri a 3500 főt, további látogató csak akkor léphet be, amennyiben a rendezvény területét valaki elhagyja.
Fentiekre való tekintettel kérjük látogatóinkat, hogy a programra a megszokottnál korábban érkezzenek!
A védettség igazolása
A védettség igazolására a Rendelet 2.§-ában foglaltakat kell alkalmazni.
Koronavírus ellen védett személy az, aki ezt a koronavírus elleni védettség igazolásáról szóló 60/2021. (II. 12.) Korm. rendelet szerinti hatósági igazolvány (a továbbiakban: védettségi igazolvány) bemutatásával igazolja.
A védettségi igazolvány a személyazonosság igazolására alkalmas egyéb okmánnyal együtt érvényes.
A 6. életévét betöltött, de 18. életévét be nem töltött személy esetén az életkor igazolása mellőzhető, ha a kiskorúság ténye nyilvánvaló.
A védettségi igazolvány felmutatásával egyenértékű, ha az érintett a koronavírus elleni védettségét a koronavírus elleni védettség igazolásáról szóló 60/2021. (II. 12.) Korm. rendelet szerinti védőoltást igazoló applikációval igazolja.
Fentiekre való tekintettel kérjük látogatóinkat, hogy belépéskor a védettségi igazolványt és a személyazonosító okmányt készítsék elő!
Fertőtlenítés
A beléptető pontokon kézfertőtlenítők kerülnek elhelyezésre.
A nyilvános illemhelynél kézfertőtlenítők kerülnek elhelyezésre.
A vendéglátó egységeknél kézfertőtlenítők kerülnek elhelyezésre.
Kérjük látogatóinkat a kézfertőtlenítők használatára!
Az esemény biztonsági terve és a covid protokoll honlapunkon megismerhető, letölthető:
http://egyudkaposvar.hu/.../tankcsapda-koncert.../
Megértésüket köszönjük!
![]() Kiemelt Arany minősítést szerzett a Kaposvári FúvószenekarHónapokon át tartó kitartó munka érett be ezen a hétvégén a Kaposvári Fúvószenekar számára.
|
![]() Baleset történt a 68-as főúton MesztegnyőnélBalesetet szenvedett egy személykocsi csütörtök délelőtt a 68-as főút Szenyér és Mesztegnyő közötti szakaszán, a 68-as kilométernél.
|
![]() Kutyát mentettek egy munkagödörből PusztakovácsibanGödörbe esett egy kutya szerda reggel, Pusztakovácsiban.
|
![]() 49 év után nyugdíjba megy a Richter Cirkusz elefántjaA Richter Flórián Cirkusz üdvözölte a kormány bejelentését, amely szerint 2027-től Magyarországon megszűnik a vadállatok cirkuszi szerepeltetése.
|
![]() Két személyautó ütközött KaposváronA Honvéd és a 48-as Ifjúság útja kereszteződésében karambolozott a két jármű.
|
![]() Megtilthatják a vadállatok cirkuszi szerepeltetését MagyarországonJelentős változás jöhet a hazai cirkuszi világban: a kormányzat tervei szerint a jövőben több vadállatfaj sem szerepelhetne magyarországi előadásokon.
|