Nagykarácsony - filmvetítés és közönségtalálkozó a Szivárványban
Nézd együtt a tűzoltókkal november 27-én 16.00 órai kezdettel az Őszi Magyar Filmeső keretében bemutatásra kerülő legújabb magyar romantikus vígjátékot, a Nagykarácsonyt!
A vetítés után vendégek lesznek Szabó Kimmel Tamás és Zsigmond Emőke színművészek, Tiszeker Dániel rendező, és Osváth Gábor producer!
Arnoldnak a veszély az élete, de most a szokásosnál is nagyobb kockázatot vállal. A lánglelkű tűzoltó, minden kollégája példaképe, karácsony előtt meg akarja kérni a barátnője kezét – nem is akármilyen körítéssel. A romantikus esemény azonban katasztrófába torkollik: nem csak a szívét törik össze, hanem egy furcsa baleset hatására még tériszonyos is lesz. Ennél nagyobb csapás nem érhet tűzoltót. Eddig életeket mentett, most egy karácsonyi vásárba száműzik egy gyermekelőadás tűzvédelmi ügyeletesének, ahol megismerkedik egy szuperlelkes tanító nénivel, Eszterrel.
Eleinte irtózik a vásártól és minden idegesíti, de a lelkes készülődés lassan rádöbbenti: nem csupán a tériszonyát kell legyőznie, hogy új életet kezdhessen. Az első magyar karácsonyi filmben szerencsére bármilyen csoda megtörténhet: a tűzoltó legyűri félelmeit és a körülötte felbukkanó többi furcsa, látszólag össze nem illő pár is egymásra talál. Hol történjen mindez, ha nem egy karácsonyi vásárban?
Tiszeker Dániel egyszerre szívet melengető, romantikus és humoros vígjátékában Ötvös András, Zsigmond Emőke, Pokorny Lia, Scherer Péter, Szabó Kimmel Tamás, Rujder Vivien, és Csuja Imre gondoskodnak a könnyed szórakozásról. A Nagykarácsony tökéletes kikapcsolódás az ünnepi időszakra az egész családnak!
Forgalmazó: InterCom
Játékidő: 109 perc
LEGKÖZELEBBI PROGRAMOK
-
2026/09/03 - 10:00
-
2026/09/03 - 10:00
-
2026/09/03 - 10:00
-
2026/09/03 - 15:00
-
2026/09/03 - 15:30
MAGAZIN
![]() 300 milliós uniós támogatásból folytatódik Kaposszentjakab megújulása |
![]() Füstölt egy autó Látrányban
Kedd reggel a Rákóczi utca egyik lakóházának udvarán kigyulladt egy autó, ezért a tűzoltók segítségét.
|
![]() Baleset történt Balatonfenyvesen a 7-es főúton
Összeütközött két személygépkocsi kedd reggel Balatonfenyvesen, a 7-es főút belterületi szakaszán.
|
![]() Több jármű karambolozott EnyingnélÁrokba hajtott és fának ütközött egy személyautó hétfő délután Enying külterületén. A baleset helyszínén több autó rohant egymásnak.
|
![]() Szűrések, sportprogramok, rendezvények – 875 milliót kap Kaposvár az egészségfejlesztésreÚjabb fontos szakaszához érkezik Kaposvár egészségprogramja, amelynek középpontjában továbbra is a megelőzés, az egészséges életmód és a lakosság egészségtudatosságának erősítése áll. |
![]() Halálos iramban Kaposváron – drónokkal csaptak le a kisvárosi TorrettokraA közlekedési szabályokat semmibe vevő sofőrök, és az engedély nélkül átalakított autók kerültek górcső alá a megyeszékhelyen.
|

















