Katy Perry, Madonna is a Karma Pécsi Kesztyűit viseli

A Karma Pécsi Kesztyű hagyományos divat bőrkesztyűk gyártásával foglalkozik.

 

Több neves nemzetközi brand számára készítenek kesztyűket, amelynek köszönhetően az elmúlt 26 évben rengeteg tapasztalatot gyűjtöttek. Jelenleg a gyártás a nemzetközi piacon a Pécsi Gloves International márkanév alatt ismert, míg a gyártói márka a Karma Pécsi Kesztyű néven vált ismertté.

A cég történetéről, munkásságáról Hornicz Bernadettel, tulajdonossal beszélgettünk. 

 

Hogyan indult a vállalkozás?

A vállalkozást 1994-ben, édesapám és társa alapította. Az indulást a Hunor Pécsi Kesztyűgyártó cég összeomlása hozta. Ekkor rengeteg szakember vesztette el munkáját és édesapám érzett magába elég ambíciót, hogy saját vállalkozást indítson. Ezzel megmentve saját magát, néhány kollégáját és mára látjuk azt is, hogy ezzel néhány - másik céggel együtt - az iparágat is.  Azóta rengeteg változást megéltünk, míg a mai családi vállalkozási formát elértük. Büszkék vagyunk rá, hogy már 3 generáció képes egyszerre dolgozni. 

Helyileg a gyár Pécs belvárosa szélén a Siklósi út 22-ben található. Itt vásárlásra is van lehetőség és jövő évtől egy mini gyárlátogatásra is. 

Mi inspirálja munkátokat?

A legnagyobb szakmai kihívást az amerikai designer együttműködésünk jelenti, mely kiegészül a Magyarországon forgatott filmek megrendeléseivel. Ezek a partnerek folyamatos fejlődésre és technológiai innovációra késztetnek bennünket. Mindezeknek köszönhetően vettük a bátorságot és saját márkát indítottunk, hogy megmutathassuk, hogy milyen is egy Pécsen készült luxus divatbőrkesztyű. Így született meg a Karma Pécsi Kesztyű, amely már a nemzetközi porondon is bemutatkozott, mind offline mind online felületeken. 

Miért fontos neked/nektek ez a vállalkozás?

Személy szerint nem is egy vállalkozásnak tekintem, azt, amit csinálunk. Ez egy örökség – több értelemben is – amit feladatunk ápolni. Természetesen egy profitorientált vállalkozás vagyunk és e szerint is cselekszünk, de a mögöttes tartalom nagyon fontos számunkra. A vállalkozásunk nem csak a vezetést tekintve családi. Az Európában egyedálló szaktudással rendelkező gyártásban dolgozó kollegák is családtagok számunkra. Hosszú évek óta dolgozunk együtt és kitartunk jóban rosszban. 

 

Mitől különleges a Pécsi Kesztyű? 

A Pécsi Kesztyűk a gyártási technológiának és a válogatott alapanyagoknak köszönhetően egy életen át elkísérő darabja lehet a ruhatárunknak. Ebben a rohanó világban egy kis luxus mindenkinek megjár. Ezt vásárolhatjuk meg magunknak vagy épp ajándékba egy Karma Pécsi Kesztyűvel. 


Van-e valami különlegessége ennek a vállalkozásnak?

Egy tradíciókat őrző gyár esetében az innováció szó a legritkább esetben szokott elhangozni. Mi büszkék vagyunk rá, hogy a vírushelyzet a legjobbat hozta ki a csapatunkból és megalkottunk olyan új innovatív termékcsaládot, amely a jelen kor kihívásaira válaszol. Az érintőképernyős telefonokhoz is használható valódi bőrkesztyűk, a mosható fertőtleníthető kesztyűk és már kapható az Invisible Pro termékcsalád, amely antibakteriális és érintőképernyős funkcióval is rendelkezik. Igyekszünk már tervezéskor minden funkcionális lehetőséget figyelembe venni, de természetesen az elegancia sem maradhat el.

Mi a legnépszerűbb termék?

A téli kesztyűk a legnépszerűbbek, ilyenkor már a karácsonyi ajándékok beszerzése folyik. Mivel előfordulhat, hogy a méret nem megfelelő ilyenkor egészen január végéig meghosszabbítjuk a csere lehetőségét.

 

Mi az, amit kiemelnél a termékek, szolgáltatások közül?

Készítettünk egy utazó csomagot, ami egy fertőtleníthető béleletlen bőrkesztyűből, egy 100% kasmír bélésből és egy levendulás kézműves szappanból áll. Azért neveztük el utazó csomagnak, mert így a vírushelyzet idején, ha utaznunk kell, akkor védekezzünk, de természetesen azt is stílusosan.

 

Van-e néhány jó sztori a vállalkozásról?

Sok sztárnak készítünk kesztyűt és szinte nincs film vagy amerikai produkció Pécsi Kesztyű nélkül. Madonna, Katy Perry, Ryan Gossling, Rihanna és még sok neves sztár viseli a Magyarországon gyártódott kesztyűket, de most talán mégis valaki mást emelnék ki. A télapót! Nemrég felhívott minket a télapó, hogy tönkre ment a kesztyűje, mert ki szerette volna fertőtleníteni, így felkeresett bennünket. Már készül az új kesztyűje és hamarosan egy videóban is megmutatjuk, mikor eljön érte.

 

 

FB KARMA Pécsi Kesztyű

tel: 70/947-9202 gyár: 72/515-133

cím: 7622 Pécs, Siklósi út 22.

web: www.karmapecsikesztyu.hu

 

Időpont: 
péntek, 2021, december 10 - 11:39

Állásajánlatok Kaposváron