Trafipax és rendőrlámpa került Kaposfüredre

A 67-utat érintő munkálatok miatt a Kaposfüredet elkerülő utat nem használhatják az autósok idén nyár óta.

Emiatt a forgalom Kaposfüred belterületén halad már hónapok óta, és egy ideig így is marad, hiszen az útépítés eltart még egy darabaig. A Nif tájékoztatása alapján 2023 tavaszáig használják majd a járművek a Kaposfüreden áthaladó utat. A fürediek természetesen nem örülnek ennek a helyzetnek, hiszen az forgalom növekedésével a zaj is megnőtt, és a közlekedés is jóval veszélyesebb lett.

Az itt élők kérése volt, hogy a biztonságosabb közlekedés érdekében legyen rendőrlámpa és  kihelyezett traffipaxok a településen.

A napokban felállították a trafipaxat, a rendőrlámpát és parkolóhelyeket is kialakítottak - olvasható Nagy Attila önkormányzati képviselő Facebook oldalán. - Persze, attól, hogy biztonságosabb lett a főút melletti közlekedés, nem jelenti azt, hogy nem kell továbbra is odafigyelni a gyermekekre, önmagunkra és egymásra. 

 

MAGAZIN

Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld Somogyszobon

Föld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégén

Huszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.

Állásajánlatok Kaposváron