A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

- Négyen meghaltak, egy ember életveszélyesen megsérült szombat délelőtt Tapolcánál, ahol egy vonat és személygépkocsi ütközött - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
A rendőrségi tájékoztatás szerint: a baleset Tapolca közigazgatási területén, a 7345-ös számú úton egy vasúti átjáróban történt.
Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint a balesetben három fiatal férfi és egy fiatal nő a helyszínen életét vesztette, egy 17 éves fiatalembert pedig életveszélyes sérülésekkel mentőhelikopterrel vittek kórházba.

Dobó Zoltán, Tapolca polgármestere a város hivatalos közösségi oldalán azt írta: az áldozatok sümegi és csabrendeki fiatalok voltak. Családjaiknak felajánlotta a tapolcai önkormányzat segítségét, amelyről a két település polgármesterét is tájékoztatta.
Közölte: a tragédia miatt január 2-át gyásznappá nyilvánítja és kezdeményezi a MÁV-nál, hogy a vasúti átjáróba sorompót helyezzenek ki, mert több baleset is történt már ott.
A Mávinform a vasúttársaság honlapján azt közölte: a Tapolcáról Budapestre 9 óra 34 perckor indult sebesvonat Kisapáti közelében ütközött egy személygépkocsival. A vasúttársaság tájékoztatása szerint az átkelőben a fénysorompó jól működött, tilos jelzést mutatott. A vonaton senki sem sérült meg - tették hozzá.13:30-ra befejezték a baleseti helyszínelést, így a Budapest-Székesfehérvár-Tapolca vonalon délután helyreállhat a menetrend szerinti közlekedés.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint a balesethez a badacsonytomaji hivatásos, a tapolcai önkormányzati és a szintén tapolcai önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik a műszaki mentés mellett a vonat utasainak átszállításában is segítettek.
MTI
Fotó MTI/Varga György
![]() Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnapA Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.
|
![]() Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence közöttKét személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.
|
![]() Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falairaÚjabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.
|
![]() 586 sofőrt ellenőriztek a rendőrök Kaposváron és a környékenA Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai március 31-én Kaposvár és vonzáskörzete forgalmát ellenőrizték fokozottan.
|
![]() Munkában a motorfűrészek SomogybanLakóházat és a közúti közlekedést akadályozó fákat távolítottak el a tűzoltók.
|
![]() Húsvéti programok SomogybanMutatjuk, hogy mulyen húsvéti programok lesznek Somogyban. |