Pénteken fehérbe borulhat a nyugati országrész

Egyre inkább úgy tűnik, hogy péntek napközben nyugaton havazásba válthat az eső.

Tűzoltókosárból zajlott a lánykérés Nagyatádon

Nagyatád hivatásos tűzoltói nem tüzet oltani érkeztek a Széchenyi térre, vidámabb oka volt a piros autók megjelenésének. Egy lánykérés ügyében vonultak ugyanis a létrás járművek a területre. 

Csak egy bizonyos pontig mehet be a szülő védettségi nélkül az iskolába, óvodába

  - A gyermekek, a pedagógusok további védelme és az oktatás zavartalansága érdekében a "külsősöknek" (például nem az iskola alkalmazásában álló takarítóknak, büféseknek, szállítóknak) decembertől védettségi igazolvány szükséges a köznevelési és szakképzési intézményekbe való belépéshez - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az MTI-vel.

Idén várhatóan 10-20 százalékkal emelkedik a karácsonyfa ára

- Idén várhatóan 10-20 százalékkal emelkedik a karácsonyfa ára, elsősorban a szállítási- és a munkabérköltségek növekedése miatt - közölte a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete kedden az MTI-vel.

Gluténmentes mézeskalács almalisztből Tomkáéktól

Még két hétig rendelhető a Tomka és lányainál karácsonyra a glutén és laktóz mentes bio almalisztből készült mézeskalács

Kaposváron séta közben esett össze, szabadnapos rendőr mentette meg

Az utcán kapott epilepsziás rohamot egy kaposvári férfi, a somogyi zsaru rögtön tudta, hogyan segítsen.

Jégpályanyitó hétvége Balatonlellén

Időpont: 
2021/11/26 - 10:00

 Idén – november 26-án – ötödik szezonját kezdi a műjégpálya Balatonlellén. Idén is lesz téli finomságokat kínáló hütte, lesz korcsolya és fakutya bérlés, korcsolya élezés és számtalan különleges program is. 

 

16 riasztást kaptak a somogyi tűzoltók a hétvégén

Tizenhat riasztása érkezett a mögöttünk álló hétvégén a Somogy megyei tűzoltóknak.

Pokolgép a HangÁrban

Időpont: 
2021/12/18 - 20:45

Belépő: 4000 Ft

Advent Vörsön

Időpont: 
2021/11/28 - 14:00

Oldalak

MAGAZIN

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence között

Két személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.

Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falaira

Újabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.

586 sofőrt ellenőriztek a rendőrök Kaposváron és a környéken

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai március 31-én Kaposvár és vonzáskörzete forgalmát ellenőrizték fokozottan.

Munkában a motorfűrészek Somogyban

Lakóházat és a közúti közlekedést akadályozó fákat távolítottak el a tűzoltók.

Húsvéti programok Somogyban

Mutatjuk, hogy mulyen húsvéti programok lesznek Somogyban. 

Állásajánlatok Kaposváron

Feliratkozás Kaposvári programok RSS csatornájára