Befejezték az 50 méteres medence karbantartását

A vártnál  öt nappal hamarabb sikerült befejezni a Kaposvári Virágfürdő 50 méteres medencéjének karbantartását és sátorbontását, így a sportolók ismét használhatják azt.

Kánikula után zivatarok és lehűlés

Szabadtéri programoknak kifjezetten kedvez a hét első fele, hétvégére viszont elromlik az idő.

Ajándékozzon színházi élményt gyereknapra

A Csiky Gergely Színház és az Együd Árpád Kulturális Központ - Szivárvány Kultúrpalota együttműködésében két előadás készül a gyermekek számára: Bagossy László: A sötétben látó tündér és Grimm - Török Tamás: Jancsi és Juliska című darabja.

Kaszás Attila-díj idén is

Idén is elérkezett az idő, hogy az arra érdemesnek találtatott színész Kaszás Attila-díjban részesüljön.

15 érdekes tény az eperről

Az epernek most indult a szezonja és amellett, hogy nagyon finom, egészséges is. Az illatos gyümölcs számos nagyszerű tulajdonsággal rendelkezik.

Somogy Megyei Gyermek és Ifjúsági Néptánc Fesztivál

Jubileumához érkezett a SOMOGY MEGYEI GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI NÉPTÁNC FESZTIVÁL, amelyet Együd Árpád néprajzkutató, koreográfus emlékére rendez meg a Somogy Megyei Néptáncszövetség minden évben Somogy megyében. Helyszín: Kaposvár, Agóra 05.17. 11 óra

Minyonok előzetes

Ki ismeri a minyonokat? Ki szereti a minyonokat? Aki a Gruban nem kapott belőlük eleget, azoknak biztosan jó hír a, hogy a bolondos sárga figurák mozifimben térnek vissza. Itt az előzetes:

Madárparadicsom Somogyfajszon

Elkészült a Somogy Természetvédelmi Szervezet legújabb élőhely-fejlesztési eredményeit bemutató PR film, "Madárparadicsom Somogyfajszon" címmel.

Óriási fotómozaik Kaposvárról is a Metropollal

Elindult a Metropol legújabb alkalmazása a Facebookon. A városom Én vagyok elnevezésű akcióban  a lap egy-egy hatalmas fotómozaik összeállítására hívja a budapestieket és további 18 megyeszékhelyen élőket, köztük természetesen a kaposváriakat is.

Féláron a fagylalt Kaposváron is!

A magyar kézműves fagylalt napján, május 8-án  féláron fagyizhatunk. Korábban már közzétettünk egy felhívást, (http://kaposvariprogramok.hu/fagyinapja) hogy kaposvári fagyizót keresünk, ami részt venne ebben a kezdeményezésben. Ennek hatására vagy sem azt nem tudjuk, de két fagyizó részt vesz Kaposváron is az akcióban.

Oldalak

MAGAZIN

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégén

Huszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.

A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradort

A hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.

Állásajánlatok Kaposváron

Feliratkozás Kaposvári programok RSS csatornájára