Január 12-én startol a fenyőfa begyűjtés Kaposváron!

Kaposvári Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. az idén januárban is két alkalommal díjmentes fenyőfa begyűjtést végez.

Csányi Sándor vezeti azt az alapítványt, amely irányítja majd a kaposvári campust is

A korábbi Szent István Egyetem 2021. február 1-jétől a hatékonyabb és magasabb színvonalú felsőoktatás érdekében alapítványi fenntartásban működik tovább.

Magyar filmhez keresnek lány szereplőket Kaposvárról

5-6 év közötti ÉS 9 év körüli lány szereplőket keresnek a Csiky Gergely Színházzal együttműködésben, a Magyar Nemzeti Filmintézet támogatásával készülő magyar TV film kiemelt szerepére.

Öt ittas vezető az úton, egy az árokban az új év elején Somogyban

 Az év első, hosszú hétvégéje folyamán hat esetben merült fel az alkoholos befolyásoltság gyanúja az ellenőrzött sofőröknél. Öt alkalommal közúti ellenőrzés alkalmával, hatodjára már csak a bekövetkezett baleset után.

Ideiglenes útlezárások a zselici erdőben

Figyelem deiglenes útlezárásokra kerül sor a zselici erdőben január 6. és 9. között.

Népvándorlás a Desedán

 

A téli szünet és az ünnepek ideje alatt nagyon népszerűek lettek a kaposvár környéki kirándulóhelyek.

Megvan az oltási sorrend - mutatjuk kiknek mikor adják be az ellenszert

A Nemzeti Népegészségügyi Központ oldalán nyilvánosságra hozott terv szerint az egészségügyi dolgozók után a szociális intézmények dolgozóit és ellátottjait oltják.

8 pihenőnapunk lesz 2021-ben - mutatjuk mikor

A 2021. évi munkarendbe a korábbi éveknél kevesebb áthelyezett munkanappal kell számolniuk a munkaadóknak és a dolgozóknak, ez a karácsony előtti időszakot érinti majd.

Malacot kaptak a szabályosan közlekedő autósok január 1-én Somogyban

A szabályosan közlekedő autósok ajándékot is kaptak.

Misztikus látványt fotóztak Kiskorpádnál

Elképesztően látványos napfelkeltét fotóztak Kiskorpád mellett.

Oldalak

MAGAZIN

Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nál

A május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:

Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.

Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.

Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld Somogyszobon

Föld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Állásajánlatok Kaposváron

Feliratkozás Kaposvári programok RSS csatornájára