Ők lettek 2020. somogyi rendőrei

Molnár Gábor r. dandártábornok, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 2020. december 16-án kiemelkedő szakmai munkája, valamint huzamosabb időn át magas színvonalon nyújtott teljesítménye elismeréseként az „Év Somogy Megyei Rendőre ” kitüntető címben részesítette

Karácsonyi termelői vásár a Marázplastnál

Idén túl sok karácsonyi vásárba nem kell mennünk. Az ismert okok miatt ilyet mi sem rendezhetünk. De nem mi volnánk mi, ha nem próbálkoznánk valamivel. Valamivel, amivel legalább egy picit megidézzük ezeket a vásárokat

December 27-én vagy 28-án kezdődhet a koronavírus elleni oltások beadása

December 27-én vagy 28-án kezdődhet a koronavírus elleni oltások beadása, első körben 35 ezer embernek elégséges mennyiség érkezik Magyarországra, és első helyen az egészségügyi dolgozókat oltják majd be - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Nehéz sorsú gyerekeknek segítettek a kaposvári egyetemi tanárok és hallgatók

A Szent István Egyetem Kaposvári Campus Pedagógiai Karának dolgozói és hallgatói az Almamellék-Somogyhárságyi Általános Iskola és Kollégiumb diákjainak vittek egy busznyi meglepetést.

Egész napos kijárási tilalom lehet Olaszországban az ünnepek alatt

A tömeges mozgás elkerülésére a hétvégétől szigorú ellenőrzést vezetnek be a repülőtereken, vasútállomásokon, valamint a vásárlóutcákban is, december 24-től pedig Olaszország teljes lezárása várható egészen január 3-áig - közölte a kormány és a tartományok közötti kapcsolatokért felelős miniszter csütörtökön.

Ezek a kaposváriak kaptak állami kitüntetést

Levélben gratulált Szita Károly polgármester az állami kitüntetetteknek.

7 tanács, hogy túléld a karácsony előtti bevásárlást

A karácsony előtti bevásárlási láz a legtöbb embert megfertőzi az ünnepek közeledtével, ez ellen pedig nem lehet karanténnal védekezni és még csak védőoltás sem lesz ellene.

Szennai és barcsi tehetség is nyert MOL Tehetségtámogató Programján

Somogy megyéből két fiatal zenész, a barcsi Kecskeméti Endre és a szennai György-Horváth Zente lett a győztese a MOL Tehetségtámogató Programjának, mely az idei tanévben összesen 19 millió forinttal támogatja a 10-23 év közötti tehetséges művész- és kutatójelöltek pályafutását.

Tűzijátékot sem árulni sem használni nem lehet szilveszterkor - sehol

A koronavírus-járvány elleni védekezés részeként, a szilveszterkor is érvényes esti kijárási tilalom betartatásáért és a csoportosulások elkerüléséért a kormány megtiltja a szilveszterkor használatos pirotechnikai termékek árusítását és felhasználását .

Már csütörtöktől folyósítják a decemberi családtámogatásokat

- Csütörtökön kezdődik az előrehozott családtámogatási ellátások postai kifizetése, a bankszámlára történő utalás hétfőn indul - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön az MTI-vel.

Oldalak

MAGAZIN

Balesetek Somogyban csütörtökön

Letért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.

Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt

Egerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.

Macskát mentettek a tűzoltók Gyugyon

Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Állásajánlatok Kaposváron

Feliratkozás Kaposvári programok RSS csatornájára