Viszlát fülpiszkáló és szívószál! Júliustól betiltják az egyszer használatos műanyagokat
Tilos lesz forgalomba hozni egyes egyszer használatos műanyagokat július elsejétől - jelentette be Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára szerdán, online sajtótájékoztatón.
A Csiky Gergely Színházban a nyári hónapokra sem áll meg az élet, hiszen júniusban és júliusban is tartanak előadásokat.
Eltűnt egy 61 éves nő Siófokon, a rendőrség a lakosság segítségét kéri
A siófoki rendőrök a lakosság segítségét kérik egy 61 éves nő eltűnésének ügyében.Sárközi Tiborné 2021. június 1-jén 11 óra 15 perc és 13 óra 15 perc között távozott otthonából és azóta ismeretlen helyen tartózkodik.
Díszelőadással köszönték meg a kormányhivatali dolgozók munkáját a Csikyben
A koronavírus-járvány a Somogy Megyei Kormányhivatal feladatellátását is nagymértékben átszabta, sok új kihívást és feladatot kellett megoldaniuk, megfeszített munkájuk, felelősségvállalásuk, az új helyzethez való alkalmazkodásuk példaértékű.
St. HUBBERTUS FŐZŐVERSENY a TS Produkció szervezésében:
A Béke utcai boltból lopott egy pénztárcát - segítséget kér a rendőrség
A rendelkezésre álló adatok alapján, a képen látható férfi 2021. május 3-án 13 óra és 13 óra 15 perc között Kaposváron, egy Béke utcai kereskedésben eltulajdonította egy korábbi vásárló ottfelejtett pénztárcáját.