Ónos eső és viharos szél miatt adtak ki riasztást Somogyra

Éjszaka ismét egyre több helyen várható csapadék: általában havazás, hózápor, de a délnyugati határvidéken átmeneti gyenge (néhány tized mm-nyi) ónos esőre is van esély.

Pfizer vakcinával oltották be Müller Cecíliát

  Bedros J. Róbert, az országos kórházfőparancsnok helyettese adta be az országos tisztifőorvosnak a vakcinát szerdán.

Csaknem felére zuhant a vendéglátóhelyek forgalma 2020 végén

 - Csaknem felére zuhant a vendéglátóhelyek forgalma 2020 utolsó két hónapjában a járvány második hulláma ellen hozott korlátozó intézkedések hatására - közölte az MTI-vel kedden a Takarékbank vezető elemzője, aki szerint a második negyedévben már némileg élénkülhet a vendéglátás forgalma.

Vadkamerát loptak az erdőből

A tabi rendőrök elfogták a feltételezett elkövetőket.

Magyarországon is megjelent a koronavírus brit mutációja

Az elmúlt napon három beteg mintájában azonosították magyar kutatók a koronavírus brit variánsát – közölte Müller Cecília az operatív törzs szerdai tájékoztatóján. Nyilvánvaló volt, hogy a tavaly év végén megjelent mutáció Magyarországot sem kerülheti el, hiszen sajnos már Európa-szerte találkozni lehet vele – mondta az országos tiszti főorvos.

Ütős előzetes 2021-ről - nagyot villant a Netflix

A Netflix streamingszolgáltató pár percbe sűrítette idei fontosabb filmjeit és azok sztárjait, az utóbbiak közt Dwayne Johnsonnal és Ryan Reynolds-szal. És ez még csak 27 cím a várható 71-ből.

Egekben az ingatlanárak a Balatonnál - vadászni kell a vízparti telkeket

Az idei nyár és az ősz is erősebb volt, mint a tavalyi a Balaton partján az ingatlanpiac szempontjából.

Kirándulók figyelem: vadászat miatt több útszakaszt is lezárnak a Zselicben

Ideiglenes útlezárásokra kerül sor a zselici erdőben január 15-én és 19-én.

Elkezdődik a gyermekvédelemben és szociális alapszolgáltatásban dolgozók tesztelése is

A pedagógusok és szociális intézmények dolgozóinak korábbi teszteléséhez hasonlóan a szociális alapszolgáltatásban, a gyermekjóléti alapellátásban, valamint a gyermekvédelmi szakellátásban, javítóintézeti ellátásban dolgozók is jelentkezhetnek a koronavírus elleni célzott csoportos gyorstesztelésre.

Bezártak egy bárdudvarnoki büfét, mert kiszolgáltak négy vendéget

Somogy megyében egy bárdudvarnoki büfé 7 napos ideiglenes bezáratásáról döntöttek, mert a rendőri ellenőrzéskor épp négy vendéget szolgáltak ki a vendéglátóhelyen.

Oldalak

MAGAZIN

Veteránautók a Kaposvári Nagypiacon

A Kaposvári Nagypiacon gyűltek össze a veterán járművek szerelmesei szombaton.

Árokba hajtott egy autó Siófok-Sóstónál a 7-es főúton

Siófok-Sóstónál, a főút 104-es kilométeréhez riasztották a tűzoltókat.

Balesetek Somogyban csütörtökön

Letért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.

Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt

Egerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.

Macskát mentettek a tűzoltók Gyugyon

Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Állásajánlatok Kaposváron

Feliratkozás Kaposvári programok RSS csatornájára