Emlékerdő: fákból formázták meg a 2021 feliratot a Zselicben

Az ember és a természet kapcsolatának sokoldalúságát tárja a nagyközönség elé a 2021-es Vadászati és Természeti Világkiállítás. Ennek kapcsán az erdész- és vadászszakma képviseletében a SEFAG Zrt. emlékerdőt telepített.

Nagyanyáink ételeit főzhetitek meg a Szennai Skanzen munkatársaival

Mit süssünk-főzzünk ma? Az elmúlt hónapokban talán minden háztartásában felmerült a kérdés.

Újraindul a Mesztegnyői Erdei Vasút

Május 23-tól újarindul a Mesztegnyői Erdei Vasút.

Nyári táborok Kaposváron és a környéken 2020.

2020-ban ezek a napközis táborok várnak titeket Kaposváron és a környéken.

Pünkösdkor kezdetét veszi a 174. hajózási szezon

A Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) a járványügyi helyzet új, enyhébb fázisba lépésével, 2020. május 30-án  elindítja első menetrendi és sétahajójáratait. Az idei évben rendhagyó keretek között, ünnepélyes megnyitó nélkül veszi kezdetét a 174. hajózási szezon a Balatonon.

Több mint 10 ezren vettek részt az országos koronavírus szűrésen

 Mintegy 10 600-an vettek részt két hét alatt a négy hazai orvosképző egyetem és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közreműködésével indított országos koronavírus-szűrővizsgálaton, amelynek eredménye így reprezentatív lett - közölte a Semmelweis Egyetem hétfőn a honlapján.

Elindul a sétahajó a Desedán csütörtöktől

Május 16-tól újra igénybe vehetők a Fekete István Látogatóközpont bizonyos szolgáltatásai.

Virtuális utcatárlat az Online Rippl-Rónai Fesztiválon

Mutasd be alkotásaid az online Rippl-Rónai Fesztiválon!

Így fertőtlenítik Kaposvár játszótereit

Szombat óta használhatóak a kaposvári játszóterek, amelyeket a biztonságosabb használat érdekében naponta fertőtlenítik.

Megnyitott a Bőszénfai Szarvasfarm

Május 16-án a Bőszénfai Szarvasfarm is megnyitotta kaput a nagyközönség előtt. A létesítmény csak a szabályok betartása mellett látogatható.

Oldalak

MAGAZIN

Baleset Kaposváron: édesanyja ölében ülő gyerek nyomta meg a gázt

A vezetőülésben, ölében a gyerekével szenvedett balesetet egy asszony Kaposváron.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégén

Huszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.

A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradort

A hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.

Állásajánlatok Kaposváron

Feliratkozás Kaposvári programok RSS csatornájára