Szerda reggel ismért földrengés volt Horvátországban, Kaposváron is lehetett érezni

Horvátországban a keddi, 6,3-as erősségű földrengés után több utórengést, köztük három nagyobb, egy 4,7-es, majd tizenöt percen belül egy 4,8-as és egy 3,9-es magnitúdójú földmozgást regisztráltak szerdán kora reggel - közölte a horvát szeizmológiai szolgálat.

Hét halottja van a keddi horvátországi földrengésnek

Újabb, a korábbiaknál erősebb, 6,3-as magnitúdójú földrengés rázta meg Horvátországot kedden kora délután, a természeti katasztrófának több halálos áldozata van, köztük egy gyermek is - közölte a helyi sajtó.

Kaposváron is megmozdult a föld

Remegő karácsonyfa, lengő csillár, összekoccanó poharak, Kaposváron is megmozdult a Föld 12 óra 22 perckor.

150 kilométernyi új kerékpárút létesült 2020-ban

Az idén  folytatódott a Budapest-Balaton összeköttetés kiépítése és a Balatoni bringakör korszerűsítése, illetve teljesen körbekerekezhetővé vált a Tisza-tó- közölte az MTI-vel az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kedden.  

Változik a vonatok és a Volánbusz járatainak közlekedése szilveszterkor

    A MÁV és a Volánbusz vasárnapi, az MTI-hez eljuttatott közös közleménye szerint a vonatok az alábbiak szerint változik a busz illetve a vonat menetrend.

Ezektől a magyar hírességektől búcsúztunk 2020-ban

Sok értékes és pótolhatatlan ember hunyt el 2020-ban Magyarországon. 

Kormányszóvivő: újabb könnyítés a táppénzen lévőknek

   - Óriási könnyítést jelent a veszélyhelyzet alatt fennálló keresőképtelenség igazolásában, hogy a szükséges dokumentumok e-mailben is továbbíthatók - közölte Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő hétfőn a Facebook-oldalán.

Somogyban is lehetett érezni a horvátországi földrengést

 A Richter-skála szerinti 5,2-es erősségű földrengés rázta meg Horvátországot.

Elhunyt dr. Kopa János orvosprofesszor

A szomorú hírről Biró Norbert, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke tájékoztatott Facebook oldalán.

Fantasztikus online előadások a ROXÍNHÁZZAL az év végén

A Roxínház ONLINE előadásai: 

Oldalak

MAGAZIN

Baleset Kaposváron: édesanyja ölében ülő gyerek nyomta meg a gázt

A vezetőülésben, ölében a gyerekével szenvedett balesetet egy asszony Kaposváron.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégén

Huszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.

A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradort

A hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.

Állásajánlatok Kaposváron

Feliratkozás Kaposvári programok RSS csatornájára