Papp Pala László „Memories” című kiállítása

Időpont: 
2015/02/20 - 18:30

Papp Pala László „Memories” című kiállítása a Csiky Gergely Színház félemeletén látható. Interjú Papp Pala Lászlóval is itt olvasható.

Az Augusztus Oklahomában premierje alkalmából a SZÍNtiszta Kortárs sorozatunk idei negyedik állomásán kollégánk, a Csiky társulatának tagja, Papp Pala László mutatkozik be színházunk közönségének.

A kiállítás az előadások idejében tekinthető meg, február 20-tól április 11-ig.

- Légy szíves mutasd be ezt a kiállítást pár szóval!

-A kiállítás címe Emlékek azaz Memories, és igazából a festményekre sokszor lehet mondani, hogy emlékképek hiszen a festő sokszor emlékekből építkezve festi a képeit. Ezek a képek egészen személyes emlékekből táplálkoznak, és próbálnak olyan momentumokat elkapni, amelyek a nézők számára nem feltétlenül ismertek, de mégis felépíthetnek belőle egy szubjektív érzetet, ami adhat nekik valamit.

- Miért ilyen stílusban festesz?

- A Popart közel áll hozzám, másrészt a másik foglalkozási terület, amit nagyon kedevelek, az a videovetítés, illetve videoanimáció, ahol hasonlóképpen az erős kontúrok és erős színek dominálnak.

- A fényhangárban is dolgozol. Azok a vetítések, hogy születnek?

- Azok a vetítések élőben készülnek és ott rengeteg kis snittel fel vagyunk szerelkezve, amiket élőben keverünk az éppen aktuális zenéhez, és annak a hangulatához igazítjuk, illetve arra próbálunk meg ráépíteni videóban történeteket.

- Hogyan ajánlanád ezt a kiállítást? 

- Szeretném hogyha eljönnek az emberek és megnézik ezeket a képeket nem csak a képek stílusa hatna rájuk, hanem a mondanivalójuk  is  előcsalogatna valamit, akár a saját emlékeiből. Azt szeretném, hogy a nézőkben is valami elinduljon valami érzetet keltsen.

 

Állásajánlatok Kaposváron