Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
Petruska András dalszerző-énekes a magyar folklór motívumokat az angolszász rock, valamit a tánczene elemeivel ötvözi.
Szuggesztív, közvetlen, humoros előadásmódjával, valamint virtuóz gitárjátékával Petruska meghatározó szerepelője a hazai fiatal zenészgenerációnak. Dalszerzői teljesítményéért 2015-ben Artisjus Junior-díjra jelölték.
2014-ben jelent meg első, Metropolita című nagylemeze. A koncertalbum a 4-es metró megállói mentén haladva sajátos képet fest a XXI. századi Budapestről, és a benne élő 20-as, 30-as éveiben járó generációról. A Szent Gellért tér című dalhoz készült videó döntős helyezést ért el az I. Magyar Klipszemlén ‘Legjobb rendezés’ kategóriában, valamint az Index.hu 2014-es Top 10-es listájára is felkerült.
2016 tavaszán jelent meg Petruska második nagylemeze. A Kapunyitó című albumot a szerző 30. születésnapja és saját generációjának kihívásai inspirálták. A kiadványt beharangozó Nyár (Most vidám igazán) című dalt a Petőfi Rádió rotációban játszotta, a Trouble in My Mind pedig a legjobb négy szám között szerepelt A Dal 2016 című tv-műsor döntőjében, ahol Petruska A Dal Felfedezettje díjat is megkapta."
![]() Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknálVárják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
|
![]() Kamera buktatta le a kameratolvajt KaposváronA körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.
|
![]() 20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégénUgyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.
|
![]() Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnapA Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.
|
![]() Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence közöttKét személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.
|
![]() Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falairaÚjabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.
|