Megalakult A Kaposvári Egyetem pompon csapata

 A lányok hatalmas lelkesedéssel vágtak bele a munkába, sőt már gőzerővel zajlanak az edzések is.

A bemutatkozás sincsen már messze, hiszen decemberben egy komoly megmérettetés vár a lányokra, akrobatikus pompon sportágban kell bizonyítaniuk felkészültségüket. Emellett pedig természetesen táncos-zenés produkciójukkal az egyetem sportcsapatait is buzdítják majd a különböző megmérettetéseken.

Forrás: ke.hu

MAGAZIN

Kiemelt Arany minősítést szerzett a Kaposvári Fúvószenekar

Hónapokon át tartó kitartó munka érett be ezen a hétvégén a Kaposvári Fúvószenekar számára.

Baleset történt a 68-as főúton Mesztegnyőnél

Balesetet szenvedett egy személykocsi csütörtök délelőtt a 68-as főút Szenyér és Mesztegnyő közötti szakaszán, a 68-as kilométernél.

Kutyát mentettek egy munkagödörből Pusztakovácsiban

Gödörbe esett egy kutya szerda reggel, Pusztakovácsiban.

49 év után nyugdíjba megy a Richter Cirkusz elefántja

A Richter Flórián Cirkusz üdvözölte a kormány bejelentését, amely szerint 2027-től Magyarországon megszűnik a vadállatok cirkuszi szerepeltetése.

Két személyautó ütközött Kaposváron

A Honvéd és a 48-as Ifjúság útja kereszteződésében karambolozott a két jármű.

Megtilthatják a vadállatok cirkuszi szerepeltetését Magyarországon

Jelentős változás jöhet a hazai cirkuszi világban: a kormányzat tervei szerint a jövőben több vadállatfaj sem szerepelhetne magyarországi előadásokon.

Állásajánlatok Kaposváron