M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Ismét összefognak a röpisek és a toldisok - jótékonysági akciót szerveznek annak a magyaregresi családnak, akiknek tűz pusztította el a házát. Kupakokat várnak, illetve játékot és könyvet a kisfiúnak, aki pedig úgy gondolja adományozhat pénzt is a következő röplabdameccsen.
Szerdán 18 órakor ismét Kaposváron szólítják majd pályára a Fino társulatát.
A találkozó egyben jótékonysági mérkőzés is lesz; nemes cél érdekében fognak össze ismét a röplabdabarátok és a toldisok. Pár hete a Tóth-Dékmár család magyaregresi otthona teljesen kiégett, minden a tűz martalékává vált. A gyermekük, Ármin – aki elsős a Toldiban, s a Kaposvári Röplabda-akadémia Utánpótlás Műhely előkészítő csoportjának a tagja – összes játéka, könyve odalett.
A mérkőzés helyszínén, a Városi Sportcsarnokban pénzadományokkal lehet segíteni a bajba jutott családnak, s a kupakolás is pénzt ér; a Somogy-Metál KFT. ugyanis magas áron átveszi. A lelkes toldisok már több zsáknyit összegyűjtöttek; szerény becslésünk szerint közel 20 ezer darab jött eddig össze. Évekkel ezelőtt sok óvodában, iskolában, intézményekben és cégeknél gyűjtötték a kupakokat. Ha netán valahol maradt elfekvő készlet, örömmel elmegyünk érte: e sorok írója a (20) 9581–773-as telefonszámon várja éjjel-nappal a (segély)hívásokat szerda délig, s természetesen a csarnokba is ki lehet majd vinni a mérkőzés napján. Ha akadnak otthon fölöslegessé váló, de még jó állapotban lévő játékok, könyvek – vagyis minden olyasmi, aminek egy hét éves gyermek a hasznát tudja venni –, Tóth-Dékmárék örömmel fogadják. Tavaly október 5-én – amikor Lábas Juditért fogtunk össze – már megmutatta a kaposvári, somogyi röplabdás társadalom és a toldis közösség, hogy milyen ereje van. Szerdán este a Fino-Kaposvár–Gorter-Kecskeméti RC rangadón ismét teljen meg a lelátó
![]() M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóitM. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.
|
![]() Baleset történt LengyeltótibanÁrokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.
|
![]() Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégénHuszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.
|
![]() A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradortA hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.
|
![]() Változékony, de egyre enyhébb tavaszi idő Somogy vármegyébenAz előttünk álló napokban Somogy vármegye időjárását továbbra is frontok alakítják, de a korábban vártnál enyhébb légtömegek is megjelennek.
|
![]() Nagy területen égett a nádas Szenyéren, a tüzet már eloltottákJelentős kiterjedésű tűz pusztított 2026. április 19-én Szenyéren, a Petőfi utca melletti területen, ahol mintegy öt hektáron égett le a nádas és a száraz aljnövényzet.
|