Ismét összefognak a röpisek és a toldisok

Ismét összefognak a röpisek és a toldisok - jótékonysági akciót szerveznek annak a magyaregresi családnak, akiknek tűz pusztította el a házát. Kupakokat várnak, illetve játékot és könyvet a kisfiúnak, aki pedig úgy gondolja adományozhat pénzt is a következő röplabdameccsen. 

Szerdán 18 órakor ismét Kaposváron szólítják majd pályára a Fino társulatát.

A találkozó egyben jótékonysági mérkőzés is lesz; nemes cél érdekében fognak össze ismét a röplabdabarátok és a toldisok. Pár hete a Tóth-Dékmár család magyaregresi otthona teljesen kiégett, minden a tűz martalékává vált. A gyermekük, Ármin – aki elsős a Toldiban, s a Kaposvári Röplabda-akadémia Utánpótlás Műhely előkészítő csoportjának a tagja – összes játéka, könyve odalett. 

A mérkőzés helyszínén, a Városi Sportcsarnokban pénzadományokkal lehet segíteni a bajba jutott családnak, s a kupakolás is pénzt ér; a Somogy-Metál KFT. ugyanis magas áron átveszi. A lelkes toldisok már több zsáknyit összegyűjtöttek; szerény becslésünk szerint közel 20 ezer darab jött eddig össze. Évekkel ezelőtt sok óvodában, iskolában, intézményekben és cégeknél gyűjtötték a kupakokat. Ha netán valahol maradt elfekvő készlet, örömmel elmegyünk érte: e sorok írója a (20) 9581–773-as telefonszámon várja éjjel-nappal a (segély)hívásokat szerda délig, s természetesen a csarnokba is ki lehet majd vinni a mérkőzés napján. Ha akadnak otthon fölöslegessé váló, de még jó állapotban lévő játékok, könyvek – vagyis minden olyasmi, aminek egy hét éves gyermek a hasznát tudja venni –, Tóth-Dékmárék örömmel fogadják. Tavaly október 5-én – amikor Lábas Juditért fogtunk össze – már megmutatta a kaposvári, somogyi röplabdás társadalom és a toldis közösség, hogy milyen ereje van. Szerdán este a Fino-Kaposvár–Gorter-Kecskeméti RC rangadón ismét teljen meg a lelátó

MAGAZIN

Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt

Egerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.

Macskát mentettek a tűzoltók Gyugyon

Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Állásajánlatok Kaposváron